Kedves művészetszeretők,
Örömmel adjuk kezükbe katalógusunkat, amely bemutatja a 2013 szeptembere és 2016 júniusa között a budapesti Lengyel Intézet Platán és Latarka Galériáiban megrendezett kiállításokat. E katalógus célja az, hogy szükségszerűen rövid, mégis átfogó képet adjon a galériák működéséről és bemutassa a két, kissé eltérő, mégis organikus egységként működő helyszín művészeti szimbiózisának gyümölcseit – értve ezalatt nem csak a kiállított munkákat, de a művészekkel és a közönséggel való interakciónak és a képzőművészet promóciójának új, 21. századi formáit is, mint a közösségi média, blogok és más internetes felületek használata vagy videointerjúk.
A Platán Galéria az 1999-ben történt alapítása óta eltelt időben jellegzetes és karakteres profiljának, a helyi közönség élénk érdeklődésének és befogadókészségének, illetve kiváló elhelyezkedésének is köszönhetően a legnagyobb örömünkre a budapesti képzőművészeti színtér és kulturális élet ismert és elismert helyszínévé vált. A Platán Galéria fő célja a fiatal lengyel kortárs képzőművészet átfogó jelleggel és igényes módon történő magyarországi bemutatása. A legnevesebb lengyel galériákkal való együttműködések keretében Lengyelországban már elismert, de még a karrierjük kezdetén álló fiatal művészeknek nyújt lehetőséget a bemutatkozásra. Az alapítása óta nagyon fontos a magyar művészettel való szoros párbeszéd is, ezért a kiemelkedő magyar művészek alkotásai is helyet kapnak a kiállítótérben, legalább egyszer egy évben egyéni kiállítás keretében.
A Latarka ezzel szemben túlnyomórészt csoportos kiállításoknak ad otthont, a kiállító művészek pedig, az enyhe lengyel és magyar túlsúly ellenére, jellemzően Európa (és a világ) minden tájáról érkeznek. Földszinti párjához képest termeiben gyakrabban lehet találkozni pályakezdő alkotók, képzőművészeti szakos diákok kísérleti munkáival, helyspecifikus installációival. A fiatal művészeken túl ezen a helyszínen fiatal magyar kurátorok is teret kapnak a Lengyel Intézettel és egymással folytatott együttműködésre, párbeszédre, kísérletezésre és közös alkotásra.
Egyik galéria működése sem korlátozódik azonban a kiállított alkotások egyszerű bemutatására. Kiemelt cél a lengyel művészek helyi alkotókkal és galériákkal való együttműködésének elősegítése és támogatása, a lehetőség megteremtése a hosszú távú, határokon átnyúló együttműködésre, és ennek révén a magyar-lengyel művészeti kapcsolatok gazdagítására. A magyar-lengyel művészeti kapcsolatok kibontakozását a Lengyel Intézet mecénásként is segíti, a galériák által kiírt művészeti pályázatokon keresztül, mint például a Kantor 100, azaz a Tadeusz Kantor születésének 100. évfordulója alkalmából művészeti csoportok számára művészeti projekt létrehozására hirdetett nyílt pályázat 2015-ben.
Büszke vagyok arra, hogy a galériák egyfajta közösségi tér szerepét is betöltik, nemcsak az alkotók és a szűk szakma, de az érdeklődő közönség számára is, lehetőséget adva a gondolatok és kezdeményezések több irányú, szinergikus áramlására.
Kellemes olvasást kívánok, és bízom abban, hogy mihamarabb találkozhatunk galériáink következő kiállításain!
Katarzyna Sitko, a budapesti Lengyel Intézet igazgatója
———————————————————————————————————
Az Andrássy út visszahódítása
2013 ősze óta hihetetlen dinamikájú kulturális élet kibontakozásának részesei lehetünk az Andrássy úton. Az Andrássy úton, mely mára a luxusüzletei révén elsősorban a turisták terepévé vált. A Lengyel Intézet és a Platán Galéria nemcsak közlekedési szempontból van kiváló helyen, hanem mintegy a különböző kultúrák és szubkultúrák találkozása szempontjából, hisz a luxusüzletek és a környéken lévő hagyományos és alternatív szórakozó negyed metszéspontjában mindenfajta látogató számára nyitva áll.
A Lengyel Intézet Platán Galériája előtte is fontos kiállításokkal szolgált, de a galéria új vezetőjének, Tomasz Piarsnak a színre lépésével a programkínálat szélesedett és dinamikussá vált. Különösen az által, hogy az épület pincéjében egy új kiállítóhelyet is nyitott a barátaival, Latarka néven. Ezt a helyiséget Tomasz Piars, Bánki Ákos, Bársony István és Esse Bánki Ákos által szervezett programok töltik be, akik már korábban csináltak egy hasonló szellemiségű helyet.
A két helyiség kiállításpolitikája közt sok a hasonlóság, bár van hangsúlybeli különbség is. A Platán fókuszában elsősorban lengyel vagy lengyel-magyar tematikájú egyéni kiállítások állnak, míg a Latarkában alapvetően csoportos eseményekkel találkozhatunk. Közös bennünk, hogy nincs se generációs, se médiumbeli kötöttség. Olykor a nagyszámú résztvevő miatt közös (Layers – kollázs kiállítás; Necromonicon, Dimenziók, Exercise) kiállítást tartanak, de arra is volt példa, hogy egy projektet csináltak a két helyszínen (A Lilith öröksége női művészcsoport Pańska skórka és a férfi művészek együttműködésében megvalósuló A lányok tudják, a fiúk nem című kiállítások esetében).
Fontos, hogy nemcsak lengyel és magyar művészekkel találkozhatunk itt, hanem más nemzetiségű (spanyol- BudaLona, japán – Light-Holders), sőt egészen vegyes kiállításokkal. Tomasz Piars kifejezetten nemzetközi hálózat kiépítésére is törekszik. A hároméves programjuk alapján elmondható, hogy a médiumok közül hangsúlyt fektetnek a grafikai, rajzos munkákra s az installációkra, tematikusan viszont rendre előkerülnek az identitást kereső és a testképpel foglalkozó kiállítások, előszeretettel szerepelnek újpopos jellegű munkák.
A két hely erénye, hogy nemcsak médiumok, generációkon átívelő programokban, hanem a művész pozíciójának kérdésében is ilyen tágan gondolkodnak. Olykor egészen ismeretlen, pályakezdő alkotók is lehetőséget kapnak, ha beleillik a munkájuk valamelyik kiállítási témába, de ismert, a hazai művészeti közegben sztárnak számító alkotók (Konok Tamás, Fehér László) is szerepeltek a programjukban. Sőt, törekszenek a Budapesten kívüli intézményekkel, művészcsoportokkal is kapcsolatot találni. Ez azért is nagyon fontos, mivel a fővároson kívüli produkciók sokkal nehezebben válnak láthatóvá mind a közönség, mind a művészeti szakma számára. A Latarka olykor vendégkurátort, illetve vendégprogramot is befogad (Oltai Kata: A halálnem – haláligen).
Az, hogy a Platán Galéria – Latarka viszonylag rövid idő alatt ilyen komoly szerepet vívott ki magának, köszönhető, hogy nemcsak színvonalas eseményeket szerveztek, de igen sűrűn is cserélődtek a kiállítások. Bevallom, jómagam ezzel a kiállításpolitikával eleinte szkeptikus voltam, hisz ismerve a szakmai sajtó reflexióit, igazán a hosszabban tartó eseményekre tudnak reagálni. Ugyanakkor ezzel a viszonylag sűrű váltással igazán dinamikus hellyé változott az intézmény. A többnyire csoportos kiállítások nagy közönséget vonzanak, de a kiállítóktól függetlenül kialakult egy állandó közönségük is. Az egy napon nyíló vagy épp közös kiállításokon túl inkább az a gyakorlat, hogy egy kis csúszást tartanak a két helyszín megnyitói között, így ennek következtében rendszeres a galériákban, illetve jobb idő esetén a galéria előtt a látogatók csoportosulása.
Mindezek mellett, ami leginkább vonzóvá teszi ezt a két helyszínt, illetve az ezeket működtető kurátorokat, hogy mindezt a vállalást és a szakmailag minőségi programokat közvetlenül és sallangmentesen, egy végtelenül otthonos közeget teremtve bonyolítják le.
Ugyanakkor a frissesség és könnyedség alapos dokumentációval, archiválással és professzionizmussal párosul. Ennek köszönhetően heti rendszerességgel a galéria előtt a közönség ellepi az Andrássy utat.
Bordács Andrea művészettörténész
