Szymon Rogiński és Rácmolnár Milán kiállítása a Platán Galériában a Budapest Fotó Fesztivál keretében

A nyitóbeszédet Patrycja Rup művészeti menedzser, kurátor tartja

A Recognition eddig ismeretlen vidékre való utazásra hív minket, ahol a látszólag ismerős helyszínek és tárgyak feltárják összetett és megnyerő tulajdonságaikat. Egy olyan, a sci-fire, és híres összeesküvés-elméletekre nosztalgikusan kikacsintó, rejtélyekkel teli világba lépünk be, amely csak itt létezik, egy fiktív nyomozás anyagait alkotó fényképek fúziójaként. A pontos időpont és helyszínek nélküli, vizuális történet az űrre irányuló kamerától a laboratóriumi dokumentációkig csak néhány támpontot ad, teret engedve a találgatásnak.

Szymon Rogiński lengyel és Rácmolnár Milán magyar művészek közösen alkotnak narratívát sejtelmes helyekről, eseményekről és tárgyakról, miközben mindegyikük a rejtélyes történet kirakós játékának más-más darabkáját fedi fel. A művészek beavatkozása a tájképekbe vagy a tárgyakon eszközölt apró változtatások kiragadják azokat a mindennapi tapasztalatok biztonságos és racionális atmoszférájából, egyenesen áthelyezve őket a megmagyarázhatatlan események nyugtalanító világába. Bár a vizuális trükkök nem maradnak észrevétlenek, az általuk alkotott, hátborzongató világ látványa túlságosan is csábító ahhoz, hogy nemet mondjunk.

Képek, amik valami megfoghatatlant mutatnak, fényeffektusok, amik csak megerősítik a rejtélyesség légkörét – a képek látószögének furcsasága, a helyzethez nem illő apró elemek gyanakvást keltenek. A fotográfia különleges helyzete és dokumentarista médiumként való elismerése megbízhatóságot kölcsönöz neki a társadalom szemében, hiszen a médiában realisztikusan festi le a mindennapi életet. Ezzel szemben a fotómontázs műfaja alig 30 évvel fiatalabb, és használata, először a sötétkamrákban, majd a jóval fejlettebb és hatékonyabb digitális képszerkesztési eljárások által, szintén széles körben elterjedt. Bár a fotómontázst és más „képmanipulációs” technikákat mint művészek, mind a propaganda, mind pedig riporterek szívesen használták, gyakorta váltva ki etikai természetű vitákat, mégis, csúfolódó bája elég erős ahhoz, hogy történeteket építsen fel sejtelmes fényképek és videók körül.

Miközben a B-kategóriás sci-fi filmek hatalmas népszerűségnek örvendtek Amerikában a harmincas évektől az ötvenes évekig, az olyan nagy amerikai UFO-történetek mint Roswell (1947), Kenneth Arnold (1947) vagy a lubbocki fények (1951), csak hogy a legismertebb eseteket említsük, tömegek képzeletét ragadták meg, akik évi több ezer jelentéssel árasztották el a Nemzeti UFO-bejelentő Központot (NUFORC). A bejelentések csúcsidőszaka, az 1950 és 1960 közötti évtized, egybeesik az űrverseny és a hidegháborús fegyverkezési verseny kezdetével. A tudományos-fantasztikus filmek népszerűvé válása, illetve később a valóság virtuális kiterjesztése, olyan határok nélküli imagináriumot, képzeletet stimuláló teret hoztak létre, ahol a különböző műfajok alakjai és történetei egy időben értelmezhetőek, és aminek gazdagsága, és az a képessége hogy különböző történeteket adaptáljon és gyúrjon eggyé, újra és újra bebizonyította, hogy a fiktív világokban, amikbe belemerülünk, minden lehetséges és minden megmutatható a fejlett technológiának és különleges effekteknek köszönhetően.

Éjszaka az erdő közepén. Furcsa lények. Ismeretlen laboratóriumi felszerelések. Azért jöttünk, hogy csúfolódjanak velünk és hipnotizáljanak, hogy részt vegyünk egy rejtélyes nyomozásban azokon a helyeken, amiket valahonnan már ismerünk, talán más képekről vagy filmekből, álmokból vagy játékokból. Lennie kell valamilyen kapcsolatnak, a nyomoknak válaszhoz kell vezetnie. Néhányat ezek közül már láthattunk a való életben, de a művészek finom beavatkozásának köszönhetően már nem tűnnek a réginek, és mi hagyhatjuk a felfedezetlen és magyarázat nélküli dolgok szépségét újra képzeletünkkel és befogadóképességünkkel játszani.

recognition_rozpoznanie_-_speech.docxbrand_new_evidence_interview.docx