TYPE_BREAK

BETŰ-FORMA TÖREDÉKEK

Simon Péter Bence kiállítása a Platán Galériában

Megnyitó: 2017. augusztus 30-án (szerda), 19 órakor

A kiállítást megnyitja: Fabényi Júlia művészettörténész, a Ludwig Múzeum igazgatója

Simon Péter Bencét kutatásai az irodalom, képzőművészet és design határterületeire vezették. Kép és betű közötti kölcsönhatás lehetőségét keresi, kapcsolódási pontokat elemez, összemossa a határokat.

Betű-formák interferenciájával, át- és újrakódolásával kísérletezik. Sosem látott betűk, szöveg-szerű képek születnek. Olyan betű struktúrák ezek amelyek nem követnek semmilyen szemantikai és szintaktikai vonatkozást. Analíziseiben módszeresen, rendszerépítő szándékkal, egymásra épülő lépések alapján halad előre. Minden lépést dokumentál az eredményeket vizuális szempontból értékeli, így jönnek létre a TYPE_BREAK betű-forma töredékek.

Motivációit a hatvanas évektől felleLhető konkrét költészet diffúz folyamataiből meríti, különösen nagy hangsúllyal Stanisław Dróżdż a lengyel konkrét költészet óriásának munkásságára. Mindkettejüknél fontos szempont az írott betű és kép komplex integrációja, ezáltal engednek teret az asszociációknak. Dróżdż szerint a konkrét vers elszigeteli és autonómmá teszi a szavakat. A konkrét költészet nem leírja a képet, hanem a képpel ír. Integrálja a tudományt és a művészetet (a költészetet és a vizuális művészetet). Munkáit úgy definiálja mint „koncepció-formák”, ahol nyelvi szimbólumokat matematikai rendszerekkel kombinál.

A kiállítás megtekinthető: szeptember 28-ig

Andrássy út 32. Platán Galéria

————————————————————————————————————-

Fabényi Júlia művészettörténész, a Ludwig Múzeum igazgatója

TYPE_BREAK betű-forma töredékek (Simon Péter Bence) – kiállításmegnyitó

2017 aug. 30., Platán Galéria, Budapest

A lengyel kultúra, főleg a keleti zónában, ahogy akkor hívták a szocialista lágerben, hallatlanul hatott. Ha visszamegyünk a 60-as, 70-es évek idejére, akár a képzőművészetet, akár az alkalmazott művészetet illetően, a lengyel művészet példamutató volt. Képes volt összművészetben gondolkodni, egymást erősítő művészeti „stratégiákat” alkalmazni, oly módon, hogy a mindenkori specifikus műfaji keret nem sérült. Az egymásrahatás főleg a narrative oldaláról erősítette a képzőművészeti megnyílvánulásokat. De hogy ténylegesen honnan jött ez a hatalmas ereje, és miért tudta a lengyel képző és alkalmazott művészet saját határozott identitását pozícionálni? Még nem sikerült megfejtenem. Mindig igyekszünk valamilyen irányba eltolni, hogy erős volt a szürrealizmus ezért lehetett ilyen gyökere, erős volt a szimbolizmusa ezért jöhetett létre annyira jó képgrafika. Számtalan hatás működött, absztrakt és szimbolista egyaránt és eredményezte ezt a nagyon határozott identitást. Amik létrejöttek (az úgynevezett kisvárosokban, a periférián Gdanskban, Lódz-ban, Krakkóban és persze Varsóban is természetesen), azok nagyon nemzetköziek voltak és nagyon nagy hatással voltak a kortárs magyar alkalmazott és képzőművészetre egyaránt. A lengyelországi biennálék, kiállítások, csoportos események megvalósítása a 60-as évek második felétől nemzetközileg jelentős körmozgást eredményeztek, a visszahatása nagyon erős volt.

Szeretném megköszönni a Lengyel Intézetnek, hogy ilyen pompás pályázatokat ír

ki. Nagy öröm, hogy Simon Péter Bence ennek a pályzatnak a nyertese lett.

Szeretnék néhány idézetet hozni Simon Péter pályázatából, ami az ő munkásságát és szakmai stratégiáját illeti. Azt mondja magáról, hogy kísérleti tipográfiával foglalkozik, „… a kontextusba helyezés kapcsán szívesen tekintek az avant-garde mozgalmakra, pl.: futurizmus, dadaisták, vagy ami a legfontosabb a konkrét művészetre …”. Mi az a konkrét művészet, ha a képzőművészetben gondolkodunk? A konkrét művészet hagyománya a konstruktív, nonfiguratív és a monokróm festészet mezsgyélyén lép színre. A konkrét művészetnek van egy nagyon határozott feladata, hogy az adott falat, felületet tárgyként kezelje, ez egy behatárolt területű tárgy, de végülis egy nyitott műnek a megfogalmazásához ad lehetőséget. Konkrétan az elhelyezés, a konkrét megjelenítés, több mint egy konstruktív műnek bárhol történő elhelyezése.

Simon Péter is, amikor a konkrét művet elhelyezi, és a konkrét versre vagy a konkrét képre gondol, egy nyitott művet hoz létre, egy nyitott műnek a befejeztlenségén, a „non finito”-n gondolkozik.

Itt kizárólag a latin „A” betű látható. Ennek az „A” betűnek a mozgatása az, ami a felületet tárgyiasítja, határaiból kiemelve, újabb határokat metszve hozza az alkotását létre.

Alkalmazott médiateoretikai vonatkozások tekintetében említi a „pictorial-turn” –t, ami az a fordulat, amikor bármely elvont elemet elvontságában egy másik elvontságába emelhetünk át. Mi az a kép és betű közti egyensúlyozás, amit említ?

Mikor kép és mikor betű? A betűt szematnikai jelétől és szemantikai tartalmától megfosztva használja. Megforgatja, bemozgatja és képi elemmé emeli. Nem lesz belőle díszítés, mert megmenti/átmenti/meghagyja, a folyamat révén (amit én filmi szegmensnek, vagy szekvenciás mozgásnak tulajdonítok) azt, hogy minden egyes alkotórész önállóságában, önálló absztrakciójában él. Ezek mint képmező sík modulációk, a stagnálásnak az összevetéséből formálódnak, és egy egységbe sorolva is megtartja a nyitott mű törvényei kapcsán, azt a lehetőséget, hogy képzőművészeti felállásban mutatkozzon meg.

Idézem: „A betűformákat dekonstruáló, újrakódoló folyamatnak …” tekinti.

Hol jön létre ez az újrakódolás? A nyitott mű azt a kódolási lehetőséget adja meg, amivel megmaradhat az absztrakció szintjén, nem szemantikai narratívába emeli át, hanem a mozgás által, az absztrakció által, az egység által, dinamikával feltöltve, forgat, eltol és egymásra helyez – ezt ő úgy nevezi, hogy „betűszőnyeget“ hoz létre.

Betű formabontás analízis. Ténylegesen ez a fogalom ami a leginkább megfelelő. Analizál. Ez nem egy végeredmény, nem célba ér, hanem az analízis folyamatát is megmutatni szándékozik. A koncepcióformák, ahogy Stanisław Dróżdż-ra is hivatkozott, tulajdonképpen ott van Roman Opałka műveiben is. Amikor egy jel, azaz a szám, egy konkrét, még szemantikai, jelként érvényesül, de összességében nem ad szemantikai olvasatot. Konceptuális jelenség marad.

Azt írja szegmenseinél Simon Péter Bence: „A kép és betű határmezsgyéjén, pontosan középen húzódik az olvashatóság volnala…”. Az olvashatóság szerintem, egy teljesen másodrangú dolog ebben az esetben. Az olvashatóság tulajdonképpen a kiindulóponthoz való visszacsatolás (nem jel, hanem egy betű), de az ő olvasata, az ő áttétele jellé (is) formálja azzal, hogy dinamizálja, megtartja mint folymatot. Ahogyan Neville Brody kapcsán írja: „A tipográfiai kísérletezés, a betűforma szabadsága volt a cél, az olvashatóság egyáltalán nem. Kép és betű közötti határ eltűnni látszott…”. Ennélfogva nem az olvashatóság a cél, hanem olyan, az olvashatóságnak a szabálytalanságát felmutató és szabálytalanságára vezethető, az olvasástól eltérő, az olvasásnak az inspirációját, absztrakcióját és folyamatát próbálta Brody és Simon Péter Bence is meghatározni.

Amikor mediális viszonylatokba lépünk, jól látszik (a hátsó műveken), hogy a véletlennek és a tudatosnak a programozása, keveredése tulajdonképpen a vizuális formációk létrehozása, és azok folyamatos eltűnése, már nem az alakzatnak a megfogalmazása, hanem egy időkomponens megfogalamzása. A konkrét betűket szinte mágneses képrendszerbe küldi, a digitális hatóerőket, mint sugarakat hagyja hatni, új médiumok által, az időiséget fejezi ki. Eljutunk ahhoz, hogy tulajdonképpen ezek történettelen művek. Az idő, a forma, de leginkább a folymat végtelen mivolta az, ami ezekben a művekben megvalósul, manifesztálódik. A történettelen absztrakció, ahogy Opałkának a művét is felemlegettem, sokkal inkább kérdéseket vet fel. A kérdések érvényes kérdések, amivel egyenként kell, egyenként lehet, szubjektíven lehet megadni a válaszokat.

Részemről fontosnak tartom, azt a folymatot ami ezekben a művekben létrejön (akár) az „A” betűvel, és úgy zárnám le, hogy itt nem tilos az Á.

type_break_betu-forma_toredekek_simon_peter_bence_-_kiallitasmegnyito.docx