„Meg kell keresni a hétköznapiban a csodát” – mondta gyakorta Kieślowski. És a hétköznapiság az ő interpretációjában a különlegesség jegyeit hordozta. (…)
Kieślowskit a nyolcvanas– kilencvenes évek fordulóján a legjobb európai rendezők között tartották számon. Tíz részből álló filmciklusa, a Tízparancsolat (1988–1989) azt példázza, hogyan jussunk el a világ tiszta szemlélésétől a minden ember számára fontos alapkérdésekig. Martin Scorsese és Ingmar Bergman a XX. század tíz legfontosabb filmje között említi. A „Tízparancsolattól” kezdődött Kieślowski nemzetközi karrierje, amit a Velencei Arany Oroszlán és (a Három szín-ért) két Oscar jelölés koronázott meg. A Veronika kettős élete (1991) és a Három szín trilógia (1993–1994) felejthetetlen zenéjét Zbigniew Preisner szerezte. Ezen filmek révén csatlakozott két fiatal francia színésznő, Juliette Binoche és Irène Jacob az európai filmszínészet legnagyszerűbb hagyományaihoz.
Krzysztof Kieślowski 1941. június 17-én született Varsóban. 1957 és 1962 között Színháztechnikai Gimnáziumban tanult, 1964 és 1968 között pedig a łódzi Film- és Színházművészeti Főiskola rendezői szakának hallgatója volt.
Színházi rendező szerettem volna lenni, de a színházi rendezést csak posztgraduálisán lehetett tanulni. Úgy gondoltam tehát, a leglogikusabb az lenne, ha előtte valami másfajta rendezést ismerek meg, amely alaposan felkészít a színházi rendezésre. Ezért az érettségi után a Filmművészeti Főiskolára jelentkeztem Łódźban. (…). A Filmművészeti Főiskolát számomra elsősorban az ott megismert emberek jelentették. Valamint a vég nélküli beszélgetéseket az életről, a művészetről, annak értelméről, amit ott tanulunk. Ismeretségeket, barátságokat. Számomra mindez óriási jelentőségű volt. (…) A Filmművészeti Főiskolának köszönhetően tanultam meg látni a világot, az embereket. Előtte ezt nem tudtam.
Rövid ideig a Dokumentumfilmgyártó Vállalatnál dolgozott. 1974-től a TOR Filmstudió tagja, amelynek vezetője először Stanisław Różewicz volt, később pedig Krzysztof Zanussi. A televízióval együttműködve készített több dokumentumfilmet és játékfilmet, valamint TV-színházi előadásokat. Színházi rendezőként mutatta be saját darabját Életrajz címmel a krakkói Stary Teatrban, 1978-ban.
Egy olyan világban élünk, amelynek nincs ötlete saját magára, és én ezt a ötlet nélküli világot filmezem. (…) Ezért van olyan nagy szükség valamilyen eszmére, amely megadja a cselekvésünk értelmét, de nekem nincs ilyen eszmém. Ezért igyekszem kezdeményezni a beszélgetést arról, mi fontos. Nem akarok beszélgetni akármiről, mert kár a pénzért és az időért. Egyszerűen kár az életért. (…) Mélyen hiszek azzal a divatjamúlt hittel az emberben. A vágyaiban, a titkos, mélyen elrejtett hiányaiban, kettősségében és belső szétszakadtságában, abban, hogy folyamatosan keresi azt, amiért érdemes élnie. Mert az életben a legfontosabb maga az élet.
Filmjei számtalan nemzeti és nemzetközi díjat nyertek: Krakkóban (1964, 1965, 1977, 1979), Mannheimben (1975), Gdańskban (1975, 1976, 1979, 1988), Moszkvában (1979), Cannes-ban (1988, 1991), Velencében (1989, 1993), Berlinben (1980, 1994), San Sebastianban (1988), Chicagóban (1979), Lyonban (1979) és Sao Paulóban (1988). Elnyerte az Európai Filmakadémia kitüntetést, a Félix-díjat. Rendezést és forgatókönyvírást oktatott Katowicében (1979-19892), Nyugat-Berlinben (1984), Helsinkiben (1988), valamit Svájcban (1985, 1988, 1992). 1996. március 13-án halt meg Varsóban. Ötvenöt éves volt. Főiskolai munkáin kívül 19 dokumentum- és 24 játékfilmet rendezett.
