DANUTA W. – EGY ÁLLAMELNÖK FELESÉGÉNEK IGAZ TÖRTÉNETE ÚJRA MŰSORON
A szeptember végén Pászt Patrícia fordításában, Ráckevei Anna főszereplésével bemutatott lengyel monodrámát 2025. november 23-án 19:00 órakor újra műsorára tűzi az Óbudai Társaskör (Budapest, 1036 Kiskorona utca 7.). Felejthetetlen élmény, ne hagyják ki!
Danuta Wałęsa élete annak bizonyítéka, hogy egy asszony ereje a legviharosabb időkben is képes családot, házasságot és történelmet egyben tartani.
1980 augusztusa fontos pillanata a XX. századi lengyel történelemnek, hiszen ekkor alakult meg a gdański Lenin Hajógyárban a Szolidaritás Független Lengyel Szakszervezet, amely példátlan módon egyesítette a teljes lengyel társadalmat. Első vezetője Lech Wałęsa volt.
Felesége Danuta Wałęsa, egy bátor és erős nő, akinek élete bizonyítékul szolgál arra, hogy mit jelent, ha a történelem beköltözik az előszobánkba, majd a konyhánkban sőt a fürdőszobánkban is helyet követel magának.
Danuta Wałesa egy kicsinyke lengyel faluból indult, majd egy mindent meghatározó házasságban, nyolcgyermekes anyaként, a 80-as évek viharok dúlta Lengyelországában kellett helytálljon. Először egy népvezér, majd jóval később, már a rendszerváltozás után, egy köztársasági elnök feleségeként.
2011-ben adták ki Danuta Wałęsa: Vágyak és titkok című önéletrajzi kötetét, mely Piotr Adamowicz, újságíró, egykori Szolidaritás-tag átdolgozásában jelent meg.
Az önéletrajzi regényből Krystyna Janda lengyel színházi és filmszínész készített színpadi változatot, amelyet ő maga játszik óriási sikerrel a varsói Polonia Színházban. Krystyna Janda többek között Andrzej Wajda: A márványember, A vasember valamint Szabó István: Mephisto című filmjéből ismert.
A Danuta című monodráma fordítója dr. Pászt Patrícia, a Lengyel Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Hevesi Sándor-díjas műfordító, dramaturg.
Danuta – Ráckevei Anna – Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész
A bemutató Árkosi Árpád rendező kezdeményezésére, a Lengyel Köztársaság Nagykövetsége, a Lengyel Intézet és a III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata támogatásával jön létre.
Danuta: Ráckevei Anna – Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész
Díszlettervező: Árvai György – Jászai Mari-díjas
Jelmeztervező: Szűcs Edit – Ferenczy Noémi-díjas, Vágó Nelly-emlékdíjas
Zene: Fehérváry Lilla
Koreográfus: Blaskó Borbála – Harangozó Gyula-díjas, Érdemes Művész
Dramaturg, a rendező munkatársa: Trojan Tünde – Magyarországi Lengyelekért-díj, Pro Cultura Minoritatum Hungarie-díj
Rendező: Árkosi Árpád – Jászai Mari-díjas, Hevesi Sándor-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett művész

