A Vilmos-díjat elnyert Hinták című dráma egy zsámbéki idős asszony történetén alapul, és bizonyíték arra, hogy a „valóság sokszor nem valóságszerű”. Lackfi János darabjának éppen az adja a különlegességét, hogy a súlyos, de mindennapos tragédiákat összesűrítő anya-lánya történetet egybeszövi Avilai Nagy Szent Teréz és Lisieux-i Kis Szent Teréz legendájával. A két szálat a hintamotívum, a földhöz kötöttség és a repülni vágyás szimbóluma köti össze.

Négy hinta, fel-le, fel-le. Négy női sors, kettő mai, kettő pedig évszázadokkal korábbi. Hogyan fonódnak össze a sorsok? Hogyan gyötri és szereti, rángatja földre és röpteti égbe egymást anya és lánya?
Össze vagyunk kötözve egymással mi, emberek, életre-halálra?
És kinek jut élet, kinek halál? Magunkat áldozzuk fel vagy a másikat? 
Mindannyiunk életében előkerülő kérdések, és most élesben robbannak, a színpadon. Két kortársunk, akik egyáltalán nem szentek. És két szent a múltból, akik egyáltalán nem szenteskednek. Nagyon is szenvedő, szenvedélyes emberek. Hogy mit keresnek a színpadon? Talán ez is kiderül.
(Lackfi János)

A Hinták a lét misztikájáról szól, metafizikus dolgokról beszél. 
Arról, hogy választhatunk-e a létezés és nem létezés között. 
Arról, hogy nálunk van-e döntés. 
Arról, hogy van-e jogunk dönteni.
(Galgóczy Judit)

„Lackfi János Hinták című drámája nem csupán egy anya-lány kapcsolatban röpít fel és merít alá a sebeket és reményeket hordozó szeretet végleteinek ábrázolásával. Anya és lánya maga is láthatatlan láncon függ, amely hol fölrántja őket az égi teljesség ígéretébe vagy a repülés szabadságába, hol visszahúzza őket a félelem, az aggodalom vagy a fizikai törékenység kötelével. Galgóczy Judit rendező láthatatlan szelídséggel és finom utalásokkal keretezi Peremartoni Krisztina és Soltész Bözse szemérmetlenül hiteles alakítását, amely olyan közelségbe hozta a történetet, hogy a bemutató utáni este nem tudtam értelmezési távolságba kerülni tőle – a fájdalom száműzte a gondolatot. Másnap aztán kezdtek kirajzolódni a részletek, s velük visszatérni belém a hit, hogy e tragédiákkal körbevett anya-lánya kapcsolatban is rejlenek lehetőségek. A szereplők sorsa a boldogság és üdvösség tengelye között halad, a koordinátarendszerben más-más talentumokkal és életeseményekkel araszolnak előre születéstől halálig (vagy tovább), ahogy mindannyian… A Zsámbéki Színházi Bázis előadása nem egy estére szóló időtöltés, mert, ha engedjük, hallhatóvá teszi a saját hintánk nyikorgását is, amelyről személy szerint hiszem, hogy nem egy Mekk Mester tákolta össze – ahogy a darabbeli kerti hintát a nagypapa, ezért érdemes keresni, ki és hogyan mozgatja.” 
(Szám Kati / KÉPMÁS / 2017-05-15)

„Csak ketten vannak a színen, Peremartoni Krisztina-Anya és Soltész Bözse-Lány, egy kerti sátor ponyvája alatt, egy kórházi sarok és egy gardróbszekrény között. Ez a tér a ház, a magas ég, ahol a lány stewardessként röpköd, ez a spanyolországi Avila, ahova a vallásos anya és a dogmákat tagadó lánya zarándokol, ez a kert, és ez a földi fájdalmak pokla meg a másvilág is, egy másik dimenzió, ahol Galgóczy Judit rendezésében valódi színházi élménnyé magasztosul egy történet a szomszéd utcából.” 
(-sisso- / Magyar Narancs / 2017-07-20)

Rendező: Galgóczy Judit
Szereplők: Peremartoni Krisztina, Soltész Bözse
Jelmez, díszlet, látvány: Galgóczy Judit
Műszaki vezető: Vadász István

TÁMOGATÓ: Nemzeti Kulturális Alap