7.02.2007 Program, Színház

Dom Otwarty

Dom Otwarty Szavak és állapotok, avagy: Con-stans words ARCUS Nemzetiségi Színházi Találkozó

lengyel nyelven, tolmácsolással

Szavak és állapotok, avagy: Con-stans words”
(Autofág szeánsz A. Wydrzyński „Csapda” és E. Bogosian „Homlokkal verve szögeket padlóba” c. művei nyomán) – rendező: Janusz F. Komodowski (Koppenhága)
A dell’arte formavilágából táplálkozó előadásban karakterek, szerepek bukkannak fel és cserélődnek a színen. Nem tudni, honnan jöttek s hova tartanak, de maszkjaik az „itt és most” terében nyomást gyakorolnak egymásra, s benyomásokat keltenek a nézőben – rögtönzött és esendő létezésükben a szavaknak és állapotoknak nem mindig van oksági összefüggésük, sebezhetőségük, ennek ellenére, mégis részvétet ébreszthet.

ARCUS 2007
Az első magyarországi nemzetiségi színházi találkozót 1992-ben rendezték meg Budapesten az Ablonczy László igazgatásában működő akkori Nemzeti Színház Kamaraszínházában: a Várszínházban négy nemzetiség (horvátok, németek, romák és szerbek) színházi műhelyének részvételével, Frigyesi András akkori DBU (Szekszárdi Német Színház) igazgató és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal néhai elnöke Wolfart János kezdeményezésére. Tíz év eltelte után Lásztity Péró, a Szerb Országos Önkormányzat akkori elnöke és a néhai Blazsetin Sztipán, horvát országos önkormányzati képviselő kitartó kezdeményezésére került sor 2003-ban a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány (MNEKK) szervezésében a második találkozóra, ezúttal már nyolc nemzetiség tíz produkciójának részvételével. A találkozók azóta is lepergett sora nemcsak mennyiségi növekedésről, hanem a nemzetiségi színházi műhelyek jelentős szakmai fejlődéséről is tanúbizonyságot tesz.

2007. február 7. (szerda), 19.00

Thália Színház

(képek: Ducki Witek)

Scheduled Program Színház