21.09.2012 Program, Tánc

Az L1Dancefest 2012 bemutatja: JOSHA

Az 1998-ban alapított, kezdetben főleg független magyar táncművészeket tömörítő L1 Egyesület egyik alapvető célkitűzése a kortárs tánc népszerűsítése – külföldi és magyar produkciók és koprodukciók létrejöttének elősegítése, valamint tehetséges művészek munkáinak bemutatása révén.


“Tavaly, a katalán táncosok fesztiválnyitó előadását nézve a Gödör Klub előtti szabadtéren, ahogy munkából hazafelé tartó budapestiek cirkáltak körülöttük, rögtön beleszerettem a L1danceFest-be. Olyan volt, mint egyfajta hívó szó: gyere, csatlakozz hozzánk, az ajtó előtted is nyitva áll!… Akik készek voltak rá, és valóban beléptek a színházi térbe, egy egyedülálló, ötnapos utazáson vehettek részt (főként) a közép-európai kortárs tánc- és színház világában. Hála Ladjánszki Márta koreográfus, táncos, szervező, mozgató erejének, számtalan utazásának és kemény munkájának, olyan program állt össze, amely egyszerre volt szigorú és sajátosan sokszínű, miként az a legkiválóbb kurátoroktól elvárható. Az ’itt és most’ jegyében nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy szakmai kapcsolatok épüljenek, a meglévők pedig szorosabbra fonódjanak a kulturális élet aktív alakítói között. Mindez egy olyan nyüzsgő régióban, amely évtizedeken át szinte mozdulni sem tudott, és kultúráját megmutatni vagy megosztani is csak ritkán volt alkalma, nemhogy fel tudta volna annak egyediségeire hívni a világ figyelmét.  Egy villanás erejéig nekem is lehetőségem nyílt belepillantani jó pár magyar, cseh, osztrák, lengyel, szlovák és szlovén alkotó munkájába, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy perspektívánkat szélesítsék, képzelőerőnket felébresszék és végül igen, azért is, hogy minket, nézőket szórakoztassanakt.” Ewan McLaren (CA/CZ), a Motus – Alfred ve Dvoře színház vezetője

Az 1998-ban alapított, kezdetben főleg független magyar táncművészeket tömörítő L1 Egyesület egyik alapvető célkitűzése a kortárs tánc népszerűsítése – külföldi és magyar produkciók és koprodukciók létrejöttének elősegítése, valamint tehetséges művészek munkáinak bemutatása révén. Az L1 Kortárs Táncfesztivál (új nevén L1danceFest) az egyesület legjelentősebb, évente megrendezésre kerülő eseménye az elmúlt időszak során fokozatosan alakult át egy egyre szélesebb földrajzi és előadó-művészeti spektrumot felölelő nemzetközi szemlévé, mely már nem csupán az L1-tagoknak és rezidens művészeknek kínál bemutatkozási lehetőséget, hanem elsősorban neves külföldi fellépők munkáit igyekszik megismertetni a magyar közönséggel. 

Ladjánszki Márta (HU/PL) / JOSHA – a portrait (50’)

Rendező, koreográfus : Márta Ladjánszki

Előadó: Joanna Leśnierowska, Varga Zsolt

Koprodukció L1 Association and Art Stations Foundation

Támogatók : L1 Association, Art Stations Foundation, NKA Dance Department, NEFMI, International Visegrad Fund VARP-PA, Fabrik Potsdam, cie. Public In Private, Studio 142 Berlin, Polish Institute Budapest, Czech Centrum Budapest, Műhely Alapítvány, Bakelit M.A.C., Salvador Cabaret

A tánc nyelvén előadott monodráma bármilyen szüzsé helyett elegánsan csupán egy alcímet vagy műfajt jelöl meg: „arckép”. Ladjánszki Márta darabja valóban ennyire egyszerűen, a keresetlenség mögött mégis drámaian mutatja meg címszereplőjét.

Amennyiben magára a főszereplőre koncentrálunk, Ladjánszki Márta koreográfiája stilisztikailag, gondolatilag igen egységes, vállalt egyszerűsége és közvetlensége, az alkotó ilyen mértékű háttérbe vonulása pedig ma merészebbnek hat, mintha Joshájával a frontvonalban harcolna.” (Halász Glória)

Az idei év meghívott országai: Ausztria, Chile, Csehország, Dánia, Franciaország, Hollandia, Japán, Lengyelország, Nagy Britannia, Németország, Svájc, Svédország és az USA.

Az 5 nap alatt több mint 10 előadás, beszélgetések és workshopok! 

MU Színház – Budapest, XI. Kőrösy József u. 17.

2012-09-21 20:00

Szervező: L1 Egyesület

Művészeti vezető és programkoordinátor: Ladjánszki Márta

Programasszisztens: Ádám Andrea

Helyszínek: Bakelit M.A.C., MU Színház, Nemzeti Táncszínház, Trafó Stúdió, Krétakör Bázis, Magyar Táncművészeti Főiskola

Scheduled Program Tánc