14.01.2015 - 18.01.2015 Program, Tánc

Lengyel táncosok a SzólóDuó 2015 Fesztiválon! 🗺

Nemzetközi Tánc Fesztivál. Workshopot tart: Aleksandra Bożek-Muszyńska (PL)

SzólóDuó 2015

Nemzetközi Tánc Fesztivál (16. évad)

A rövid koreográfiák nyitott szakmai fóruma

A Szólóduó Fesztivál 2015-ben immár 16. alkalommal kerül megrendezésre. A kortárs tánckoreográfiáják egyik legszínesebb, legnagyszabásúbb nemzetközi szemléjének a budapesti Lengyel Intézet szinte a kezdetektől partnere. A magyar mozdulatművészet több mint százéves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány 2015 januárjában, tizenhatodik alkalommal rendezi meg a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivált. A SzólóDuó Fesztivál célja, hogy a szárnyaikat bontogató és tapasztalt alkotókat, táncosokat egyaránt bátorítsa, hogy legújabb alkotásaikat megismertesse a nagyközönséggel. Az idei fesztivált négy jelölőkör előzte meg Németországban, Lengyelországban és Magyarországon, a további pályázók pedig videón keresztül adhatták be jelentkezésüket. Idén ünnepeljük a Lengyel Társfesztivál létrehozásának 10. évfordulóját,  amely a budapesti Lengyel Intézet támogatásával valósulhatott meg.

A fesztivált szervező Orkesztika Alapítvány 1991-ben létrejött országos hatáskörű, közhasznú tevékenységet folytató szervezet, amely sokszínű működésével lehetőséget biztosít a táncművészet területén a tanulásra, az alkotásra, a munkára, az információáramlásra, a tudományos kutatásra, az önkifejezésre, a fejlődésre alkotóknak és az érdeklődőknek egyaránt. 

A programnak idén is számtalan lengyel fellépője lesz:

Anna Piotrowska, Aleksandra Bożek-Muszyńska, Dagmara Woźniak, Justyna Masłowska, Anna Mikuła, Justyna Kalbarczyk, Dominik Więcek, Szymon Dobosik, Oskar Malinowski, Piotr Mateusz Wach, Dariusz Nowak

2015. január 14. (szerda) — január 18. (vasárnap)
MU Színház, Budapest XI. Kőrösy J. u. 17.

from to
Scheduled Program Tánc
Map