2.01.2016 Események, Irodalom, Program

Beszélgetés Aleksander Nawrockival

Beszélgetőtársak:
Cséby Géza – író, költő, műfordító, irodalomkutató
Csisztay Gizella – író, polonista, műfordító

Az est vendége Aleksander Nawrocki költő, prózaíró, műfordító.

Aleksander Nawrocki egy irodalmi est alkalmával úgy nyilatkozott, hogy számára, a magyar irodalom talán még fontosabb is mint a saját, lengyelül születő alkotásai. Nawrocki az egyik legnagyobb lengyel Petőfi-fordító, de ezen kívül fordított mást is, Janus Pannoniust, Csokonait, és számos más kortárs költő verseit. Nevéhez két nagyszabású fesztivál is fűződik: egy tavaszi, nemzetközi költészeti fesztivál, és egy őszi szláv költészeti fesztivál. Ezek a rendezvények a határon túl élő lengyel költészet ügyét is támogatják. Aleksander Nawrocki idén 5o éve hogy publikál, önéletrajzi regénye 2015 februárjában jelent meg Varsóban, két évvel ezelőtt pedig állami kitüntetést vehetett át a magyar irodalomnak tett szolgálataiért.

Aleksander Nawrocki lengyel filológia és magyar etnográfia szakon végzett a Varsói Egyetemen. Tudását külföldi egyetemeken mélyítette el. A világon először írt szakdolgozatot Czesław Miłosz költészetéről. Első verseskötete 1966-ban látott napvilágot. Összesen 15 verseskötete, két novelláskötete és egy regénye jelent meg, valamint magyar témájú népszerű tudományos könyvek és riportkötetek. 12 kötetnyi antológia szerkesztője: többek között magar finn, francia, orosz, ukrán, görög, angol, jakut, román, tatár, szerb költészeti antológiáké. Aleksander Nawrocki az IBiS Könyvkiadó tulajdonosa és a POEZJA dzisiaj (A költészet ma) kéthavonta jelentkező irodalmi folyóirat főszerkesztője.

Scheduled Események Irodalom Program