10.01.2016 Program, Színház Lengyel Intézet

Sławomir Mrożek: Emigránsok 🗺

Első rendezés, új fordítás – színházi premier a Lengyel Intézetben.

Sławomir Mrożek: Emigránsok

2016. január 10-én mutatja be a Lengyel Intézet és a Manna Kulturális Egyesület támogatásával a Terminal Workhouse nevű, frissen alakult társulat a legismertebb és legkedveltebb lengyel drámaíró, Sławomir Mrożek Emigránsok című darabját. Már maga a cím is sejteti, hogy bár Mrożek darabja egy nagyon más Európában játszódik, mint amiben ma élünk, témája és az általa felvetett alapvető problémák mégis megrendítően aktuálisak. Mi késztet egy embert arra, hogy elhagyja hazáját, legyen az értelmiségi vagy éppen kétkezi munkás ember? Hogyan élhet valaki egy másik országban mindig idegenként? A két névtelen figura (játssza: Géczi Zoltán és Molnár Gusztáv) egész előadáson át tartó szóváltása így nem is kap politikai színezetet, nem rendszer- vagy társadalomkritika a cél, hanem a színészi játék előtérbe helyezésével magára az emberre koncentrál, azt próbálja megérteni. A két, egymástól nagyon különböző szereplő vitája az önmegismerés folyamatát, vagy inkább annak lehetőségeit kutatja.

Az előadás ingyenes, felíratkozni lehet rá az alábbi címen:

Molnár Gusztáv

30 683 21 44 

terminal.workhouse@gmail.com

Az előadás előbemutató, csak jelzésdíszletekkel.

Az előadás szövegkönyvét Pászt Patrícia fordította újra, így is kicsit újraértelmezve és közelebb hozva a ma emberéhez Mrożek szövegét. Az előadás további különlegessége, hogy Mucsi Zoltán első magyarországi rendezésében lesz látható a 2016-os évadtól.

Játsszák: Géczi Zoltán, Molnár Gusztáv

Dramaturg: Gyulay Eszter
Fordította: Dr Pászt Patrícia
Asszisztens: Hodászi Ádám
Rendező: Mucsi Zoltán

Scheduled Program Színház
Lengyel Intézet Map

A kísértetkastély 🗓

Stanisław Moniuszko operája a varsói Nagyszínház-Nemzeti Opera előadásában online.
03 05.2021 Program, Zene

Piotr Pawlak ünnepi online hangversenye 🗓

Koncert a Ferenczy György Alapítvány szervezésében a Május 3-i Alkotmány ünnepén.
03 05.2021 Chopin, Program, Zene

27. Lengyel Filmtavasz Online 🗓

Május 6-10. között szeretettel várjuk Önöket egy találkozásra a lengyel filmművészet öt olyan lebilincselő alkotásával, amelyek tudatosítják bennünk, nézőkben, hogy még a legdrámaibb helyzetekben sem szabad elveszítenünk a hitünket és a reményt, mert mindig van kiút!
06 05.2021 10 05.2021 Film, Hírek, Program