12.11.2016 Program, Zene

Wojtek Mazolewski Quintet 🗺

Szegedi Jazz Napok 2016

2016. november 12. (szombat), 19.30
IH Rendezvényközpont, Szeged, Felső Tisza-part 2.

Oskar Török: trombita
Marek Pospieszalski: szaxofon
Joanna Duda: zongora
Wojtek Mazolewski: nagybőgő
Kuba Janicki: dob

„Mazolewski kortárs formába öltöztetve újradefiniálta a jazzt, s ezzel elérte, hogy az eddig szinte hermetikusan elzárt műfajt megnyissa a szélesebb közönség számára. Sikerült ‘megszelídítenie’ a jazzt, bevezetni a toplistákra, a televízió képernyőjére, vagy … akár a bulvársajtóba.” (Gazeta Wyborcza)

A basszusgitáros és nagybőgős Wojtek Mazolewski eleinte punk rock bandákban játszott, ‘kalandja’ az improvizatív zenével ezt követően kezdődött. Olyan különböző formációk élén vált ismertté, mint a Pink Freud, a Bassisters Orchestra, a Freeyo és a Wojtek Mazolewski Quintet.

Zászlóshajójának tekinthető csapatával, a Pink Freuddal 2007-ben jelentette meg a Punk Freud című albumot, amely komoly áttörést hozott a jazz lengyelországi fogadtatásában – ennek visszhangja a mai napig érezhető. Zenei életrajzának új fejezete 2009-ben kezdődött meg igazán, a Pink Freud illetve a Wojtek Mazolewski Quintet tagságában lezajlott változásokat követően. A Monster of Jazz (2010), Horse and Power (2012), Smells Like Tape Spirit (2012) és a Wojtek in Czechoslovakia (2012) albumok sikere egyben nemzetközi koncertturnékhoz is megnyitotta számára az utat: zenekarai egész Európában, Japánban, az Egyesült Államokban, Mexikóban, Marokkóban és Ukrajnában is felléptek.

A Pink Freuddal háromszor kapta meg a rangos lengyel Jazz Forum díját, de a népszerű médiában is elismerést szerzett, a Lengyel Rádió 3 több díjat is ítélt meg neki. Mazolewski eddigi zenei partnerei között olyanokat találunk, mint Tim Berne, Tomasz Stańko, John Zorn, vagy Peter Kowald, csak néhányat említve közülük. Komponált zenét színházi műsorokhoz és alternatív filmekhez, saját rádióműsort vezet a Lengyel Rádióban és a Chilli Zet Rádióban, legújabban pedig egy sor hangoskönyv-sorozathoz komponált számokat.

Háromévi munkát követően 2014 októberében jelent meg a Wojtek Mazolewski Quintet hatodik stúdió albuma, a Polka, melynek felvételére a Radio Gdansk speciális analóg stúdiójában került sor. A csapat közös térben, valós időben rögzítette programját, annak természetes hangzásával, bármiféle utólagos változtatás vagy digitális manipuláció nélkül. Ezt 2016-ban a Polka Live c. koncertlemez követte.

www.mazolewski.com

Scheduled Program Zene
Map