20.04.2017 Film, Program Művész Mozi

23. Lengyel Filmtavasz 🗺

A lengyel filmművészeknek köszönhetően idén is különösen gazdag programmal, és a közelmúlt legjobb, legsikeresebb filmjeivel várjuk a közönséget.

A 23. Lengyel Filmtavasz keretében bemutatjuk az utóbbi években Lengyelországban készült legérdekesebb filmalkotásokat. Mindegyik film rászolgál arra, hogy megnézzük.

2016-ban a lengyel filmművészet két nagy festőművésznek állított emléket, akik ennek köszönhetően bekerültek a széles köztudatba. Andrzej Wajda régi filmtervét valósította meg, az Emlékképek című, Władysław Strzemińskiről, az állhatatos képzőművészről szóló filmmel, amely a nagy lengyel rendező utolsó alkotásának bizonyult. Andrzej Wajda – aki maga is állhatatos művész volt – ezzel a filmmel a művészi örökségét alkotta meg, amelyet feltétlenül meg kell nézni, mert az alkotással véglegesen és visszavonhatatlanul véget ér a lengyel mozi egy korszaka.

A másik művész – akit megörökített a lengyel film – Zdzisław Beksiński, az egész családjával, akiket a film – Az utolsó család – 28 éven át követ nyomon. A játékfilmesként debütáló Jan P. Matuszyński a nagy lengyel festő, Zdzisław Beksiński nem mindennapi otthonába ad betekintést. A film alkotói, de mindenekelőtt a színészek nagy elismerésben részesültek nem csak Lengyelországban (Lengyel Sasok 2016 4 filmdíj), de külföldön is. Vendégünk lesz Andrzej Seweryn, a film főszereplője.

Az Egyesült szerelmes államoka Berlini Filmfesztivál Ezüst Medve-díjas rendezője, Tomasz Wasilewski filmje, egy nagyon szikár alkotás, kiváló színészi játékkal, főleg hölgyek számára. Vajon a történelmi átalakulások idején lehet-e boldog egy kisvárosi nő? 

Mit tehet egy család ha az erőszakos családfő épenséggel rendőrtiszt? Vajon a nyomdakaiba lépő fia átlép-e minden határt, hogy megmentse a családot? Erről szól az Egyszerű történet a gyilkosságról című film. Április 24-én vendégünk a film rendezője, Arkadiusz Jakubik.

Milyenek a mai harmincasok? Hogyan bírnak az élettel és a partnerkapcsolataikkal? A választ erre és más hasonló kérdésekre megtalálhatjuk két fiatal alkotó Kamper és Heavy mental című mozijában.

Könnyebb hangvételben ajánlunk egy igazi zenei és színészi tűzijátékot, vagyis az Excentrikusok, avagy az utca napos oldalán c. filmet, főként a swing szerelmeseinek. A tehetség és a gyönyörű Karolina Gruszka híveinek pedig A világ boldogsága c. alkotást, egy varázslatos elbeszélést egy nem mindennapi helyről és nőről, aki ellopta egy bizonyos bérház összes lakójának szívét.

Csábítók c. mozi több filmes műfaj határvidékén balanszíroz. Agnieszka Smoczyńska egy olyan buliba hív meg minket, amelyben a horrort keveri a komédiával és a groteszkkel, őrült zenével és végtelen kreatívitással fűszerezi. Az egészet nem összekeverve, hanem felrázva szolgálja fel nekünk. És nekünk ilyen állapotban kell távoznunk a moziból.

Az idei Lengyel Filmtavasz bónuszai rövidjátékfilmek és a Tender Metropolis című lengyel-magyar projekt legjobb,  Budapesten készült alkotásai lesznek.

A fesztivál előzetesen meghirdetett programjában változás történt – a kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük.

_______________

PROGRAM

2017. április 20.  18:00                                              URANIA Nemzeti Filmszínház 
Powidoki / Emlékképek, 98’

2017. április 20. 19:00
Egyesült szerelmes államok / Zjednoczone stany miłości, 101’                                          

2017. április 21. 19:00
Szczęście świata / A világ boldogsága, 98’

2017. április 21. 21:00                                               Az ingyenes jegyek a pénztárban igényelhetők
Lengyel rövidfilmek, 75’

2017. április 22.  19:00
Excentrycy  / Excentrikusok, 108’
            
2017. április 22. 21:00
Kamper, 85’

2017. április 23. 19:00
Prosta historia o morderstwie/ Egyszerű történet a gyilkosságról, 85’

2017. április 24. 19:00
Prosta historia o morderstwie/ Egyszerű történet a gyilkosságról, 85’
Az est díszvendége: ARKADIUSZ JAKUBIK,  a film egyik főszereplője

2017. április 24. 21:00
Heavy mental, 99’
Az est díszvendége: SEBASTIAN BUTTNY,  a film rendezője

2017. április 25. 19:00
Powidoki / Emlékképek 98’

2017. április 25. 21:00
Córki dancingu / Csábítók, 89’

2017. április 26. 19:00                                               Az ingyenes jegyek a pénztárban igényelhetők
Ostatnia rodzina / Az utolsó család, 122’
Az est díszvendége: ANDRZEJ SEWERYN,  a film főszereplője

 

_______________

A FILMEK LEÍRÁSA

POWIDOKI / Emlékképek
2016, 98 perc                                                                                   magyar felirattal

Rendező: Andrzej Wajda
Forgatókönyvíró: Andrzej Mularczyk
Operatőr: Paweł Edelman
Gyártó: Akson Studio
Szereplők: Bogusław Linda, Zofia Wichłacz, Bronisława Zamachowska, Krzysztof Pieczyński

Az Emlékképek 1948 és 1952 között játszódik, főhőse Władysław Strzemiński avantgárd festőművész, akit a kommunista hatalom meghurcol, mert nem hajlandó elfogadni a szocialista realista stílus doktrínáját a művészetben. Andrzej Wajda utolsó filmje megrendítő, általános érvényű történet, amely azt mutatja be, hogyan tesz tönkre a totális hatalom egy művészt.

https://www.youtube.com/watch?v=6rfzPErD1C0

 

OSTATNIA RODZINA / Az utolsó család
2016, 122 perc                                                                                 magyar felirattal

Rendező:  Jan P. Matuszyński
Forgatókönyvíró:Robert Bolesto
Operatőr: Kacper Fertacz
Gyártó: Aurum Film
Szereplők: Andrzej Seweryn, Aleksandra Konieczna, Dawid Ogrodnik, Andrzej Chyra

Amilyen különleges volt a lengyel Beksiński család élete, olyan rendkívüli a róluk készült film is. Harminc éven keresztül követjük a szürrealista festményeivel nemzetközi hírnevet szerző apát, a nyolcvanas években kultuszstátuszba kerülő DJ és rádiós műsorvezető fiút és a család nőtagjait, akik valahogy próbálják elviselni az excentrikus férfiakat. Az utolsó család a legkevésbé sem életrajzi film, hanem különleges családi tabló, amely egy rendkívül fura famílián keresztül mutatja be az életet a keleti blokkban – anélkül, hogy bármilyen formában is politizálna. A fanyar humorú és drámai mozi bejárta a világ filmfesztiváljait: Locarnóban a legjobb színésznek járó díjat nyerte, Chicagóban a művészeti rendezést és a fényképezést ismerték el, míg a Lengyel Filmfesztiválon a legjobb film, színész és színésznő, valamint a közönség elismerését kapta.

Vendégünk lesz Andrzej Seweryn, a film főszereplője

https://www.youtube.com/watch?v=u1w5qBmddPw

 

PROSTA HISTORIA O MORDERSTWIE / Egyszerű történet a gyilkosságról
2017, 85 perc                                                                      magyar hangalámondással

fot. Krzysztof Wiktor

Rendező: Arkadiusz Jakubik
Forgatókönyvíró: Arkadiusz Jakubik, Igor Brejdygant, Grzegorz Stefański
Operatőr: Witold Płóciennik
Gyártó:  WFDiF
Szereplők: Andrzej Chyra, Kinga Preis, Filip Pławiak

Jacek, egy fiatal rendőr, mindenáron meg akarja védeni anyját és testvéreit apjuk  – szintén rendőrtiszt – brutalitásától. Amikor megölik az apát, Jacek válik első számú gyanúsítottá, de mindent megtesz, hogy bebizonyítsa ártatlanságát. Lassan veszi csak észre, hogy egyre jobban kezd hasonlítani az apjára. Kiderül, hogy mindenkinek vannak sötét titkai…

Vendégünk lesz Arkadiusz Jakubik, a film rendezője.

https://www.youtube.com/watch?v=8mCK0WwYMr4

 

SZCZĘŚCIE ŚWIATA / A világ boldogsága
2016, 98 perc                                                                           magyar hangalámondással

Szczęście świata

Rendező: Michał Rosa
Forgatókönyvíró: Michał Rosa
Operatőr: Marcin Koszałka
Gyártó:   Argomedia Sp. Z o.o.
Szereplők: Karolina Gruszka, Agata Kulesza, Krzysztof Stroiński, Przemysław Bluszcz

A világ boldogsága Szilézia német–lengyel határvidékén álló egy bérháznak és lakóinak sorsát mutatja be 1939 nyarától az 50-es évek elejéig. A középpontjában egy érzéki és titokzatos zsidó nő, Rózsa, a „világ boldagsága” áll, aki a lépcsőház összes férfijának bálványa. Mágikus és humoros történet tele meglepetésekkel és csodálatos zenével. A főszerepben szépséges és tehetséges Karolina Gruszka csábitja a nézőket.

https://www.youtube.com/watch?v=o-D8CJIPSr4

 

ZJEDNOCZONE STANY MIŁOŚCI / Egyesült szerelmes államok
2015, 101 perc
                                                                                             magyar felirattal

Zjednoczone stany miłości

Rendező: Tomasz Wasilewski
Forgatókönyvíró: Tomasz Wasilewski
Operatőr: Oleg Mutu
Gyártó: Manana
Szereplők: Julia Kijowska, Magdalena Cielecka, Dorota Kolak, Marta Nieradkiewicz

1990 a szabadság első mámoros éve, egyúttal a kételyek és a bizonytalan jövő időszaka. Egy kisváros lakótelepén négy nő él, akik boldogságra vágynak és szeretnék beteljesíteni vágyaikat. Agata boldogtalan házasságban él és egy teljességgel lehetetlen kapcsolatban keresné a kiutat. Renata, az idős tanárnő, feleslegessé válik az iskolában és Marzenáért, a korábbi szépségkirálynőért kezd el rajongani, aki 3 éve nem látta Nyugat-Németországban dolgozó férjét. Az iskolaigazgató Iza egyik tanítványának az apjába szerelmes reménytelenül.

https://www.youtube.com/watch?v=8SRz4Diy4jo

 

EXCENTRYCY czyli po słonecznej stronie ulicy / Excentrikusok, avagy az utca napos oldalán
2015, 108 perc                                                                         
magyar hangalámondással

fot. Marcin Makowski

Rendező: Janusz Majewski
Forgatókönyvíró: Włodzimierz Kowalewski, Janusz Majewski
Operatőr: Adam Bajerski
Gyártó: WFDiF
Szereplők:  Maciej Stuhr, Wojciech Pszoniak, Anna Dymna, Sonia Bohosiewicz

Az ötvenes évek Lengyelországába visszatér Angliából Fabian, a háborús emigráns és jazz-zenész. Egy üdülővároskában néhány helyi amatőr zenésszel és bolonddal létrehozza saját big band-jét. Az énekesnő, a szépséges Modesta rövidesen Fabian szeretője lesz és ezzel elkezdődik kettőjük igazán színes története a szürke lengyel valóságban.
Könnyebb hangvételben ajánljuk ezt a zenei és színészi bravúrt, vagyis az Excentrikusok, avagy az utca napos oldalán c. filmet, főként a swing szerelmeseinek.

https://www.youtube.com/watch?v=44h7l5lTCc0

 

KAMPER
2016, 85 perc                                                                           
magyar hangalámondással

Kamper

Rendező: Łukasz Grzegorzek
Forgatókönyvíró: Krzysztof Umiński, Łukasz Grzegorzek
Operatőr: Weronika Bilska
Gyártó:  Koskino
Szereplők: Piotr Żurawski, Marta Nieradkiewicz, Jacek Braciak

Kampernek, a harmincéves számitógépes programtesztelőnek igazán könnyű az élete. Mania, szépséges és tehetséges felesége egy közismert konyhafőnöknél főzni tanul. De Kampernek vagy egy komoly problémája: Mania félrelépett és emiatt a fiú vigasztalást keres spanyoltanárnőjénél. Ez a játék kettőjük nagy próbájának bizonyul. A felnőtté vált de még felelősséget nem vállaló fiatal nemzedék élethű portréja.

https://www.youtube.com/watch?v=IG0qWQOdwTQ

 

CÓRKI DANCINGU / Csábítók
2015, 89 perc                                                                        
magyar hangalámondással

fot. Robert Pałka

Rendező: Agnieszka Smoczyńska
Forgatókönyvíró: Robert Bolest
Operatőr: Jakub Kijowski
Gyártó:   WFDiF
Szereplők: Kinga Preis, Michalina Olszańska, Marta Mazurek, Jakub Gierszał

Két szirén – Ezüst és Arany – a nyolcvanas évek varsói éjszakájában az egyik színes, zenés lokálba tévednek, ahol tombol a giccses zene. A Füge és Datolya nevű együttes veszi őket a szárnyai alá és napról – napra egyre híresebbek lesznek. A szerelem és az ébredező szenvedélyek fogságában rövid időre elfelejtkeznek saját természetükről. De egy összetört szív elegendő ahhoz, hogy a helyzet irányíthatatlanná váljon…

https://www.youtube.com/watch?v=HERPlg3cq1g

 

HEAVY MENTAL
2014, 99 perc                                                                                   
magyar felirattal

Heavy Mental

Rendező: Sebastian Buttny
Forgatókönyvíró: Sebastian Buttny
Operatőr: Nicolás Villegas Hernández
Gyártó:   Absolut Media
Szereplők: Grzegorz Stosz, Piotr Głowacki, Izabela Nowakowska

Mariusz, a 30-éves színész nem képes játszani, mert ahogy a színpadra lép, elfelejti a szövegét. Pszichoterapeutához jár és a terápia részeként egy monodrámát készít elő. A helyzet akkor változik meg, mikor nagyapja meghal és egy ajánlatot kap Piotr-tól, a titokzatos szociális munkástól. Piotr segít megszerezni  a nagypapa után maradt lakást , ha ő segit neki egy lány megszerzésében, akinek  „nincs bátorsága” udvarolni. A munkanélküli színészek bármibe képesek belemenni, ezt illusztrálja a lengyel Sebastian Buttny bizarr filmje.

https://www.youtube.com/watch?v=ig6oH4OLsss

 

The Best of Short Waves Festival 2012-2016

 

Zaczyn /  Kovász                                                                                          animáció, 5
rendezte: Artur Hanaj

A jó kelt tészta titka: egy jó kovász elkészítése. Utána jön a dagasztás, a kelesztés és maga a sütés.

 

Niewidzialne / Láthatatlanok (2014)                                             dokumentumfilm, 22
rendező: Zofia Pręgowska

Krystyna asszony 90 éves és verseket ír különböző füzetekbe. Már sok száz verse van. A saját gondolatait írja le a világról, holott már alig látja azt. Most egy szavalóversenyre készül.

 

Unwanted desires (2014)                                                                            animáció, 4
rendező: Ola Szmida

Különösen szemtelen animáció az emberekről.

 

O rządach miłości / A szeretet uralmáról (2012)   animáció és dokumentumfilm, 14
rendező: Adela Kaczmarek

A film hőse több világban él egyszerre. A valódi események összefonódnak a kitaláltakkal.

A mesélő a szeretet uralmáról álmodozik Lengyelországban.

 

Nagyanyák Napja / Dzień Babci (2015)                             rövid játékfilm 30
rendezte: Miłosz Sakowski

Tomeknek pénzre van szüksége . Egy idős asszonyt csap be, mondván hogy az unokája nevében jött pénzért. Amikor a nő felfedezi a csalást, bezárja a tolvajt a lákásába és felajánl egy furcsa megoldást.

 

Összidő: 75 perc

Bővebben: www.shortwaves.pl        www.facebook.com/festiwalshortwaves

______________

TOVÁBBI PROGRAMOK

2017. április 20. (csütörtök) 9.30 – 16.30

HÍVÓKÉPEK – Andrzej Wajda emléknap

Az emléknap előadói és résztvevői: lengyel és magyar filmesztéták, filmrendezők, diákok

 

Pesti Vigadó – Magyar Művészeti Akadémia
Budapest V., Vigadó tér 2.

 

METROPOLITAN EGYETEM diákjainak plakátkiállítása

Harmadik alkalammal készítenek a budapesti Metropolitan Egyetem diákjai saját projekteket a Lengyel Filmtavasz filmjeihez. Az idén Andrzej Wajda  Emléképek című filmje inspirálta a fiatal grafikusokat. 

 

_______________

 

A filmeket lengyel nyelven, Magyar hangalámondással / felirattal vetítjük.

Belépő kedvezményes áron kapható: 1.100,- ft

 

A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Művész mozi, Budapest VI., Teréz krt. 30.

Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest VIII., Rákóczi út 21.

 

Bővebben: www.lengyelkultura.hu

https://www.facebook.com/Lengyelfilmtavasz/?fref=ts

 

_______________

PARTNEREK

sfinansowano ze środków MKiDN

Scheduled Film Program
Művész Mozi Map