14.09.2017 Program, Tánc Nemzeti Táncszínház, MOM Kulturális Központ

Íme, Lengyelország! 🗺

A Śląsk Lengyel Nemzeti Ének- és Táncegyüttes Budapesten.

A Helokanie Południa Projekt

A lengyel Kulturális és Nemzeti Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Örökség Intézete által is támogatott projekt célja a lengyel kultúra népszerűsítése külföldön az ottani partnerekkel folytatott, közös szakmai találkozók és megbeszélések (workshop) révén. Ennek része a 2017 őszén Szlovákiában, Magyarországon és Horvátországban tervezett koncertturné is. A fő cél egy olyan, többoldalú projekt  megvalósítása, amely bemutatja és népszerűsíti a lengyel kultúrát külföldön. A „Śląsk” (Szilézia) együtteséhez hasonló kulturális tevékenységet folytat a projektben részt vevő összes külföldi partner, melyek a következők: a Lado Horvát Nemzeti Néptáncegyüttes (Zágráb); a Magyar Örökség Háza és a Magyar Állami Népi Együttes valamint a Sluk, a Hagyományos Táncok Szlovák Állami Intézete (Pozsony). Mindegyik együttes a saját nemzeti identitásátt kifejező kultúrát mutatja be. Az egyhetes, ének- és tánctalálkozó célja, hogy a résztvevők kölcsönösen megismerjék egymás néptáncait és népdalait, ezek tanítási módszereit és technikáit, valamint az inspiráció forrásait és annak kreatív folyamatát is. A találkozók eredménye most látható egy koncertsorozat keretében, melynek címe Mindenkit üdvözlünk, emberek!. A projekt vezérfonala a Helokanie című dal, amelyet Stanisław Hadyna, az együttes alapítója komponált azt követően, hogy a sziléziai Beszkidekben megihlette őt a pásztorok élete és munkája. Azt mutatja be a dalban, hogy két pásztorlány hogyan értekezik egymással úgy, hogy közben nem is látják egymást. Fehér/torok, tradicionális hang használatával kommunikálnak. Az élményt tovább fokozza a kórus, amely a hegyi táj hangulatát kelti a hallgatóban. Egy idő után a dal a ŚLĄSK együttes himnusza lett, és egyszerűen nem hiányozhat repertoárjukból. Többek között megihlette David Bowie-t is, akit megigézett ez a melódia, sőt fel is használta a dal elemeit a Varsó című ismert slágerében ‒ ma ez a világzene kánonjának része.

A világhírű ŚLĄSK Lengyel Nemzeti Ének- és Néptáncegyüttes 1953 óta kápráztatja el közönségét hazájában és világszerte, bemutatva a lengyel folklór szépségét és sokszínűségét.

Az előadás a Lengyel Köztársaság Kulturális és Nemzeti Örökség Minisztériumának segítségével jöhetett létre.

Jegyvásárlás

Videó: Śląsk Ensemble: So, this is Poland!

Scheduled Program Tánc
Nemzeti Táncszínház, MOM Kulturális Központ Map