19.04.2018 - 22.04.2018 Irodalom, Program Millenáris

V4 – Olvassuk egymást! 🗺

A visegrádi országok együtt folytatják: a tavalyi díszvendégség után újra közös standon a cseh, lengyel és szlovák irodalom a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

Jól indul a 2018-as év a lengyel irodalom magyarországi szerelmeseinek, bővelkedünk ugyanis a tavaly év végi és idei friss megjelenésekben. Könyvfesztiválos kínálatunk tükrözni fogja ezt a válotozatosságot, így bizakodunk, hogy mindenki megtalálja a kedvére való programot és persze olvasnivalót! 

Első kötetünk készítése még a tavalyi Visztula-évben kezdődött: A Visztula, azaz a Jerzy Snopek nagykövet által szerkesztett, a lengyel folyók királynőjéről szóló kétnyelvű antológiakötet lengyel és magyar költők versei mellett egy Żeromski-esszével is megörvendezteti az ínyenceket, míg az i-re a pontot Móser Zoltán fényképei teszik fel.

Anna Onichimowska A világ tíz égtája című kötete tizenévesekről és tizenéveseknek szól, radásul tizenévesek választották ki és fordították magyarra, méghozzá a nagykövetség mellett működő Lengyel Iskola tanulói, akik maguk beszélgetnek majd a kötet szerzőjével, illetve a fordításban segítségükre levő mentorukkal, Pászt Patríciával

A márciusban nagy lendülettel, Marta Kwaśnicka és Marcin Świetlicki könyvbemutatóival induló Felczak-sorozatot sem hanyagoljuk el. Ezúttal Kertész Noémi kerül sorra, akinek nagy tudományos igényességgel megírt műve, „A lengyelség iskolája” izgalmas olvasmány lehet nem csak a romantika irodalma iránt érdeklődőknek, de a nacionalizmusokról, a XIX. századi nemzetébredésekről szívesen olvasóknak is. A szerzőt Pálfalvi Lajos faggatja majd.

Vendégünk lesz idén Grzegorz Górny újságíró, publicista is, aki Emberek a halál völgyéből c. kötetében a totalitárius rendszerek próbatétele elé állított emberi sorsokról ír – azokról, akik helytálltak, és azokról, akik elbuktak; azokról akik ellenáltak, és azokról, akik kiszolgálták az elnyomót, sőt, maguk is azzá váltak. A szerzővel Kondor Katalin beszélget.

Szót ejtünk a lengyel irodalom egyik zászlóshajójáról, a riportirodalomról is – a jelenleg is aktív írógenerációról, és arról, hogy mi jelent meg magyar nyelven a legutóbbi években, Vágvölgyi B. András és Németh Orsolya beszélgetnek annak kapcsán, hogy a tavalyi év vége óta végre magyarul is olvasható Filip Springer Miedzianka. Egy eltűnt város krónikája c. riportkötete, illetve Artur Domosławski második magyar nyelvű könyve, a Halál Amazóniában.

A visegrádi együttműködés azonban nem nem az egymás mellett, hanem az együttélésről szól, lesznek így közös programok is bőséggel. A visegrádi gyermekirodalomnak szentelt beszélgetésen a lengyel szcénát Piotr Socha Méhek c. kötetének fordítója, Kellermann Viktória mutatja majd be, de egymásnak eresztjük elsőkönyveseinket is, és beszélgetünk a gasztronómiáról, illetve a földrajzi és társadalmi perifériákról is. 

A részletes program kattintásra nyílik. mindenkit szeretettel várunk!

from to
Scheduled Irodalom Program
Millenáris Map