10.11.2018 Program, Zene Bartók Béla Unitárius Egyházközség temploma

Erdődy Kamarazenekar koncertje 🗺

A koncert programjában Lengyelország függetlensége visszaszerzésének 100. évfordulója alkalmából elhangzik Wojciech Kilar: Orawa c. műve

Műsor:

Kusser: Overture

Capricornus: Domine Jesu Christe

Dall’Abaco: Concerto da chiesa (Op. 2. No. 1.)

Mozart: Templomi szonáta (KV 328)

Mendelssohn: IX. Vonósszimfónia (C-moll)

Kilar: Orawa

 

Közreműködik: Szefcsik Boldizsár – ének

Koncertmester: Szefcsik Zsolt

 

Erdődy Kamarazenekar

Az elsősorban a magyar zenetörténet értékeinek népszerűsítését és kortárs hazai kompozíciók bemutatását céljául kitűző Erdődy Kamarazenekart Szefcsik Zsolt hegedűművész alapította 1994-ben Budapesten. Az együttes magyarországi kottatárak kéziratai alapján több mint száz művet mutatott be évszázados feledés után, s ezzel mára a legkiterjedtebb magyar vonatkozású repertoárral rendelkező zenekarrá vált.

A zenekar tevékenységét eddig számos rádiófelvétel mellett 12 CD felvétel dokumentálja, melyek nemzetközi szaklapok díjait nyerték el.  Az együttes 2002-ben elnyerte a Gramofon című szaklap által alapított „Magyar Klasszikus Díjat”, 2005-ben pedig az Akadémiai Klub Művészeti Díját.

Az Erdődy Kamarazenekar több mint 10 éve ápol gyümölcsöző kapcsolatot a budapesti Lengyel Intézettel, melynek felkérésére az együttes számos lengyel művet mutatott be elsőként Magyarországon, sőt 2003-ban és 2013-ban a varsói DUX kiadó gondozásában egy-egy lengyel és magyar műveket tartalmazó lemezt is megjelentetett.

A programban Lengyelország függetlensége visszaszerzésének 100. évfordulója alkalmából elhangzik Wojciech Kilar: Orawa c. műve

A belépés díjtalan.

Scheduled Program Zene
Bartók Béla Unitárius Egyházközség temploma Map