Platán debuted with the exhibition “Péter Gémes: Diary”. Thus the current exhibition of Gémes, a graduate of the Academy of Fine Arts in Warsaw, has symbolic significance as an homage to the artist on the 20th anniversary of the founding of the gallery.
Friday 8 March, 6:00 pm — Wednesday 17 April 2019, 6:00 pm
Platán Gallery
Budapest, VI. Andrássy út 32.
Platán debuted with the exhibition “Péter Gémes: Diary”. Thus the current exhibition of Gémes, a graduate of the Academy of Fine Arts in Warsaw, has symbolic significance as an homage to the artist on the 20th anniversary of the founding of the gallery.
PLATÁN20
Péter Gémes Waterline
The Polish Institute in Budapest cordially invites You to the vernissage of the exhibition
PLATÁN20
Péter Gémes Waterline
celebrating the 20th anniversary of the founding of Platán Gallery
at 6 p.m. on Friday, 8th of March 2019, at the Platán Gallery.
Celebratory remarks: Joanna Urbańska, director of the Polish Institute and Barbara Wiechno, former director of the Polish Institute (1997-2001)
Opening speech: Márta Kovalovszky, art historian
2019 is an important year in the history of the Polish Institute in Budapest, as it marks two anniversaries at once: the institute was established 80 years ago, while its gallery of contemporary art, Platán celebrates its 20th anniversary. Platán Gallery opened its doors in 1999 at a venue on Andrássy Avenue that used to accommodate a popular Polish store. Its name is an allusion to the famous plane trees (Platanus) of Budapest, indicating that the gallery was meant to be a long-term enterprise. Platán debuted with the exhibition “Péter Gémes: Diary”. Thus the current exhibition of Gémes, a graduate of the Academy of Fine Arts in Warsaw, has symbolic significance as an homage to the artist on the 20th anniversary of the founding of the gallery.
„Will Péter Gémes’ art remain indelible in the History of modern art? I personally believe so. But probably much more important than any future judgement is our common experience as those lucky enough to exist somewhere in Central Europe at the end of the twentieth century. Here I think of the joy of common existence with such a righteous, wise and sensitive man in a white cap who could perceive the world with the critical distance of an old mandarin. A man who helped us find the ineffable meaning of this strange world. A man for whom art and goodness, so rare these days, constituted unity.” Jacek Werbanowski
Péter Gémes – Born on 11th April 1951 in Budapest. He attended the High School of Art in Budapest Between 1965 and 1969, then graduated at the School of Window Dressing. Between 1972 and 1976 he was a student at the Academy of Fine Arts in Warsaw, Graphics Department, a pupil of Stanisław Poznański and graduated with honours. In 1978–79 he received a scholarship from the Ministry of Culture for preparing lithographs at the Warsaw Academy. He was a member of the Studio of Young Artists from 1980, between 1984 and 1985 a member of Studio’s Directorate. Between 1985 and 1988 he received Derkovits’ scholarship; in 1986 he was awarded for the Polish Culture prize; in 1987 received a performance prize; in 1989 won the Béla Kondor contest at the XV. National Biennial of Graphics; in 1990 received a scholarship of the Hungarian Academy in Rome, Italy; in 1994 received the Munkácsy-prize. From 1989 he was a lecturer at the Hungarian School of Applied Arts, the Visual Studies Atelier. He died on 22nd October 1996.
The exhibition is on view from 11. March until 17. April 2019, on Mondays to Fridays from 10 am to 7 pm.
The exhibition is in the official program of Budapest Photo Festival.
Kovalovszky Márta megnyitó beszéde
Kovalovszky Márta
PLATÁN20
GÉMES PÉTER: Vízvonal
Húsz évvel ezelőtt Gémes Péter kiállításával nyílt meg a Lengyel Intézet Platán Galériája. A művész 1972-1976 között a varsói Képzőművészeti Főiskola növendéke volt, 1979-ben ösztöndíjjal újra visszatért Varsóba. Egész életében szoros szálak fűzték ezekhez a tanulóévekhez, a lengyel kultúrához, sok munkáját lengyel múzeumok és lengyel barátok őrzik. Első kiállítását 1981-ben Budapesten, az akkori Lengyel Tájékoztatási és Kulturális központban rendezte. Nem véletlen tehát, ha a mostani jubileum alkalmával az ő egyik legfontosabb munkájára esett a Platán Galéria választása.
Gémes Péter gondolkodását és képvilágát alapvetően két nagy kultúra alakította. A pálya első szakaszában a keresztény ikonográfia motívumaiból építkezett, később, a Vízvonal készülése idején az antik filozófia, elsősorban Herakleitosz szelleme vezette. Bizonyos, hogy művészeti érzékenységét és egész érett gondolkodását a varsói képzőművészeti akadémia filozófia-tanulmányai ösztönözték, jótékonyan és sikerrel ösztönözve őt egyre újabb képek teremtésére és a világ jelenségeinek értelmezésére.
A Vízvonal cimű kompozíció Gémes Péter és az 1980-90-es esztendők magyar művészetének főművei közé tartozik. Keletkezésének idején nem csupán nálunk, de az egyetemes művészetben is jelentős változások zajlottak. A művészeti szabadságharcok után átrendeződött a terep, a posztmodern korszak véget ért, a klasszikus művészeti tradícó elveszítette erejét, az új médiumok gyorsan és ellenállhatatlanul törtek előre, nyomukban új gondolkodás, új műfajok, új formák, új beszédmód sarjadt ki és indult virágzásnak.
Gémes az itt bemutatott mű készítésének idején már nem volt pályakezdő. Több, mint egy évtizedes művészi tevékenységében sokat hasznosított varsói tanulmányainak tapasztalataiból. Kialakított egy sajátos képi világot, amelyben az elmosódó, derengő figurák gesztusai, cselekedetei elsüllyedt kultúrák rejtélyes emlékét idézték föl. Legfontosabb eszközei a szórópisztoly és a fényérzékeny fotóvászon voltak, a lámpafénnyel „festett”.
Az 1970-es évtized hazai művészetében a fotónak, a fotogramnak kivételesen fontos szerep jutott, miután a kép-alkotás hagyományos eszközeinek ereje megkopott, ezek viszont új szempontokat, kihasználatlan lehetőségeket biztositottak a művészek számára. Erdély Miklóstól Maurer Dórán át Baranyay Andrásig sokan és sok területen, sokféle céllal használták a fotó-eljárásokat. Az évtized néhány jelentős kiállítása (Expozíció, 1976, Fotógramok, 1979) igazolta az alkotókat, akik bátran bővítették ezzel a képzőművészet eszköztárát és lehetőségeit. Gémes ezeken a kiállításokon nem szerepelt, de maga a fotó, mint új médium – ha másképpen is – érdekelte: segítségével, juthatott közelebb az őt égető kérdésekhez, általa juthatott egyre mélyebbre.
Jacek Werbanowski lengyel művészettörténész egy írásában úgy fogalmazott, hogy Gémes Péter egy mandarin távolságtartásával szemlélte a világot. Én nem így gondolom. És nincs talán senki, aki szemközt állva ebben a teremben a Vízvonal kompozíciójával, ne hümmögne Werbanowski szavain: távolságtartás? hát….Mert igaz, a figurák valami hűvös közegben lebegnek, a karok, törzsek és lábak dallamos íve könnyedén hullámzik a térben, a testek árnyékként suhannak el a szemünk előtt. De láttukon a néző azon is eltűnődhet, mi ezeknek az egymásba érő, egymást foytató mozdulatoknak igazi helyszíne? Aki ehhez a kérdéshez közelít, az a mű – és más Gémes-művek – legfontosabb rétegébe pillanthat be a mindent átható személyesség mélyére.
A Vízvonal fontos sűrüsödési pont az életműben. Gémes ekkorra a fotó, a fotogram segítségével megtalált valamit, ami felé a képek szándékosan homályban hagyott jelenetei már tapogatóztak. Az elmosódó alakok körüli semmi helyett sokat sejtető, vagy a dolgokat élesen-határozottan kimonó, letisztult képformára, nyitott kompozícióra talált. Most a kompozíció utolsó darabján az úszó alak – akár a versenyző, miután megérintette a medence falát – megfordul és visszafelé folytatja útját a vízben. A mozgásnak nincsen célja, vagy: a cél maga a mozgás, mely nem ér véget az első és utolsó képben; gondolatban, képzeletben újrakezdődik.
Az alakok közötti mélybe nem könnyű belelátni: mintha a művész jótékony ködfüggönyt vonna szemünk elé, melynek gyengéden áttetsző anyaga mögött éppen csak felsejlik a jelenségek igazi tartalma, a formák igazi jelentése. Aki belefeledkezik a látványba, aki pillantásával követi az úszók mozgását, a karok és lábak koreográfiájába merülve és szinte a bőrén érezve a víz (vagy a levegő?) hűvösét, az egyszersmind álom és ébrenlét, élet és halál ismeretlen közegével találkozik, nehéz, megválaszolhatatlan kérdésekkel szembesül.
Bár olykor más Gémes-művekben is (Auto-étude, 1981; Műholdas est, 1991) ráismerhetünk a Vízvonal hűs és rejtélyes atmoszférájára, látnunk kell: a Vízvonal atmoszféránál sokkal több; kíméletlenül és következetesen fogja egybe az egyszerű képi megjelenítést a filozófia végső, szó szerint életbe vágó kérdéseivel. Az életnek és a halálnak, a létezés és a semmi oly könnyednek látszó, de végletesen súlyos megfogalmazása bujkál a Vízvonal figurái között, a megfoghatatlan, végeérhetetlen közegben. A testek lebegnek; belenyújtóznak az úszás mozdulataiba, súlytalan könnyűséggel követik egymást. Emelkednek és süllyednek az áttetsző, meghatározhatatlan, köztes semmiben, ébrenlét s álom, jelenés és valóság választóvonalán, a „vízvonalon”, amely jelzi – akár a hajók oldalára festett vonal – a közöttük lévő határt. A „vízvonal” talán maga a testek között hullámzó – hogy élők-e vagy holtak, nem tudjuk – , akár a platánfa szárnyas termése forog a levegőbe, ha elkapja a szél.
A Vízvonal-kompozíció láttán mindannyiszor eszünkbe juthat a Herakleitosz-töredék, amelyet Dékei Kriszta idéz Gémes Péterről írott cikkében: ” Halál mind, amit ébren látunk, és mind, amennyit alva, álom.”
Elhangzott a kiállítás megnyitóján, 2019. március 8-án, a Platán Galériában.
