7.11.2019 - 9.11.2019 Program, Zene Budapest Music Center

7. Polska Jazz Fesztivál 🗺

November 7. (csütörtök), 20.00 – Kamil Piotrowicz Sextet (PL)

  • Kuba Więcek – altszaxofon
  • Piotr Chęcki – tenor- és baritonszaxofon
  • Emil Miszk – trombita
  • Kamil Piotrowicz – zongora, make noise 0-coast szintetizátor, kompozíciók
  • Andrzej Święs – nagybőgő
  • Krzysztof Szmańda – dob

A Kamil Piotrowicz Sextettet az a fiatal lengyel zongorista-zeneszerző alapította, aki az Opus 2016-os 2. Hevhetia fesztiválján igen sikeres koncertet adott akkori kvintettjével. Kamil Piotrowicz mostani zenekarával is már két albumot jegyez, s mindkettőt jelölték a Lengyel Fonográfiai Akadémia Fryderyk-díjára, ami a Grammy lengyel megfelelőjének számít. A 2016-ban megjelent Popular Music után tavaly látott napvilágot a kiemelkedő kritikai és közönségsikerű Product Placement, mellyel a brémai zenei szakvásár, a Jazzahead! színpadán is felléphettek.

A zenekarvezető saját kompozícióból álló repertoárt játszó, idén szeptemberben Afrikában turnézó sextet természetesen játszott a legfontosabb lengyel fesztiválokon is, mint például a gdański Jazz Jantar, a wrocławi Jazz nad Odrą, a Varsói Jazz Jamboree, a Łódźi Nyári Jazz Akadémia vagy a słupski Komeda Jazz Fesztivál.

„Míg a Popular Music elsősorban Piotrowicz zeneszerzői oldalát domborította ki, addig mostanra már olyan karizmatikus zenekarvezetővé vált, akit az alkotásban a kollégáiban rejlő lehetőségek inspirálnak. Bár a Product Placement újabb bizonyítéka tehetségének, elsősorban mégis az általa vezetett zenekar határtalan perspektíváit tudatosítja a hallgatóban. Product placementnek azt a marketing eszközt nevezik, amely címzettjének tudatalattijára hat vonzást, az albumon azonban jóval több van, mint csupán a hallgatói számára emlékezetesnek szánt fülbemászó hangok. Inkáb egy kompromisszumok nélküli kísérlet arra, hogy műfaji határok nélkül meghatározza saját zenei nyelvét. S a kísérlet igencsak jól sikerült.”  írta a neves lengyel JazzPRESS magazin az új albumról, amelynek anyagát most az Opusban is bemutatják.

kamilpiotrowicz.com 

November 8. (péntek), 20.00 – Kasia Pietrzko Trio (PL)

  • Katarzyna Pietrzko – zongora
  • Andrzej Święs – nagybőgő
  • Piotr Budniak – dob

Kasia Pietrzko túlzás nélkül Lengyelország legreményteljesebb fiatal zongoristája, aki New Yorkban, egy Aaron Parksszal való sorsfordító találkozás után tért át a klasszikus zenéről a jazzre. 2017 decemberében jelent meg debütáló albuma, a Forthright Stories, amelyet hazájában rögvest a rangos Fryderyk-díjra jelöltek, kiemelve őszinte, szívből jövő játékát és az új zenei irányzatok iránti fogékonyságát. Pietrzko összetett kompozíciói olyan neves zongoratriók hagyományait viszik tovább, mint a Brad Mehldau Trio vagy az Esbjörn Svensson Trio, ám Kenny Werner elvontabb világa is otthonos számára, lírai improvizációitól pedig lehetetlen elszakadni. 

kasiapietrzko.com 

November 9. (szombat), 20.00 – Entropia Ensemble & Marcin Pater Trio (PL)

20:00 – 20:50 Entropia Ensemble

  • Dariusz Stanisławski – szaxofon
  • Marcel Baliński – billentyűs hangszerek
  • Rafał Różalski – nagybőgő
  • Kacper Kaźmierski – dob

 „Minden látszat ellenére az entrópia nem káosz, hanem a káosz szabadsága és a szabadság káosza” hangzik a 2016-ban Łódźban alakult Entropia Ensemble mottója. A káoszt teremtő erővé változtatva, félreismerhetetlenül egyedi, ugyanakkor közérthető, stilisztikailag sokrétű kompozícióikat teremtenek önnön énjük folytonos keresése során. A kvartett debütáló albumát az Alpaka Records adta ki 2018 novemberében. „Az Entropia Ensemble lemeze bizonyítja e négy fiatal zenész kivételes zenei tudatosságát és érettségét, ugyanakkor nem csupán egy alaposan átgondolt és kidolgozott zenéről van itt szó. A fiatalos energia, a szenvedély és mindenekelőtt az együttes zenélés óriási öröme sugárzik belőle – bizony megérte a sok-sok szenvedélyes jammelés a Łódź-i klubokban! Merem állítani, hogy az Entropia Ensemble a lengyel jazzlemezek 2018-as bőséges termésének legjavából való” írta Jędrzej Janicki az albumról a Jazz Press magazinban

 facebook.com/marcinpatertrio

21:00 – 21:50 Marcin Pater Trio

  • Marcin Pater – vibrafon
  • Mateusz Szewczyk – nagybőgő
  • Tomasz Machański – dob

 A Marcin Pater Trio a katowicei Karol Szymanowski Zeneakadémia Jazz és Népzenei Karának három egykori hallgatójából alakult Marcin Pater vibrafonos kezdeményezésésre. A trió repertoárjának javát az ő lendületes és könnyed melódiákra épülő szerzeményei alkotják, melyek a vibrafon vezető szerepe révén különleges, egyedi hangzást biztosítanak a népszerű jazz határait tágabbra nyitó zenekarnak.

 A Marcin Pater Trio nyerte el a 2018-as krakkói Jazz Juniors verseny nagydíját, majd nem sokkal később Romániában a Sibiu Jazz Contest nagydíját, sőt – a Take Down című darabjuk révén – a legjobb kompozíciónak járó díjat is. A kołobrzegi RCK PRO Jazz Fesztivál első helyezettjei, illetve a belgiumi Leuvenben a B-Jazz Nemzetközi Verseny döntősei voltak.

Jegyek 1800 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

 https://bmc.hu/programok/7-polska-jazz-fesztival-entropia-ensemble-marcin-pater-trio

from to
Scheduled Program Zene
Budapest Music Center Map