24.06.2020 - 28.06.2020 Irodalom, Program

Irodalom Éjszakája 2020

TAJEMNICA, azaz TITOK a témája a Budapesten ma kezdődő Irodalom Éjszakájának, melyet a fővárosban június 24-26. között online, Debrecenben pedig a belváros szabadtéri helyszínein rendeznek meg június 26-28. között.

Rendhagyó formában kezdődik ma Budapesten az Irodalom Éjszakája!

Budapesten az Örkény István Színház, Debrecenben pedig a Csokonai Színház színművészei olvasnak fel 23 ország 23 kortárs regényéből részleteket, köztük Bronisław Wildstein „A velünk élő múlt” című regényéből.

Wildstein regényében egy család történetén keresztül járjuk be az 1900-as évek elejétől a 2000-es évtized végéig tartó bő száz esztendőt. Sorsok tárulnak fel előttünk, küzdenek a múlttal, saját hibáikkal, a politika teremtette alattomos helyzetekkel, amelyekre egyéni válaszokat kell adniuk. A zsidó származású és a rendszerrel együttműködő Benedykt, illetve a katolikus, ádáz, börtönt is megjárt ellenálló Zuzanna házassága mély kérdéseket vet fel: lehet-e bárkinek is igaza, amikor az ember a történelem játékszere, miként lehet viszonyulni egy aljas hatalomhoz, mit tehetünk azért, hogy a félelem légkörében se éljünk félelemben, valamint minden körülmények közt érdemes-e az igazunkat hangoztatnunk.

A regényből részleteket hallhatunk június 25-én (csütörtök), 20.00 órakor, Máthé Zsolt előadásában.

Bővebb információ: https://www.facebook.com/irodalomejszakaja/

from to
Scheduled Irodalom Program