10.11.2022 Program, Zene Opus Jazz Club – Budapest, Mátyás u. 8, 1093

10. Polska Jazz Fesztivál | Piotr Wojtasik Quintet: To Whom It May Concern (PL)

A lengyel trombitás, Piotr Wojtasik már a 80-as évek vége óta igen intenzíven jelen van hazája jazzéletében, ahol játékát ”igazi revelációnak” minősítették. Saját zenekaraival és közreműködőként is végigturnézta Európa neves fesztiváljait, klubjait, rendszeresen dolgozik külföldi, főként amerikai muzsikusokkal. Koncertezett többek között Dave Liebmannel, Kenny Garrett-tel, 2006-ban New Yorkban pedig a vezetésével került rögzítésre a We Want To Give Thanks című album, olyan jazzlegendákkal, mint a Reggie Workman – Billy Hart ritmusszekció, illetve a Gary Bartz – Billy Harper szaxofonpáros.

Játékát a hazai közönség is jól ismerheti, hiszen a BMC korábbi fesztiváljain fellépett már például a Szabó Dániel Trió, illetve Fekete-Kovács Kornél vendégeként, majd 2013-ban saját quartetjével köszönthettük az Opus Jazz Club színpadán, melyben Tóth Viktor, Hodek Dávid és Michał Barański voltak társai.

Wojtasik ezúttal neves lengyel művészekkel, quintetje élén érkezik Budapestre, a Polska Jazz Fesztivál jubileumi, 10. kiadására, hogy bemutassa To Whom It May Concern című műsorát. Együttesének hangzása alapvetően a hatvanas évek jazzéből táplálkozik, ugyanakkor a folkos behatás, illetve a trombitás szerzeményeinek modern felépítése meglepő fordulatokkal színesíti muzsikájukat.

KÖZREMŰKÖDIK:
Piotr Wojtasik – trombita
Marcin Kaletka – szaxofon
Michał Tokaj – zongora
Michał Barański – nagybőgő
Łukasz Żyta – dob

A koncert a budapesti Lengyel Intézet támogatásával valósul meg.

Időpont: 2022. NOVEMBER 10., CSÜTÖRTÖK, 20:00

Helyszín: Opus Jazz Club – Budapest, Mátyás u. 8, 1093


A 10. Polska Jazz Fesztivál ideje alatt (november 10-12.) az Opus Jazz Club ad otthont a Jarosław Wierzbicki fotóiból rendezett Halhatatlan Tomasz Stańko című kiállításnak.

Jarosław Wierzbicki – fotóművész, számos lengyel és külföldi jazz-zenész lemezborítóinak fotósa; a Jazz World Photo és az MK Jazz Foto verseny győztese, a Jazz Forum és a Jazz Press magazinok állandó munkatársa.

„Tomasz Stańko zenekarainak koncertjeit fotóztam élete utolsó éveiben és fokozatosan egyre jobban megbizonyosodtam arról, hogy képes vagyok megragadni művészi alkotásainak és létezésének esszenciáját. Örültem a zenének, de mindig eszembe jutott, hogy ő olyan ember volt, aki – hozzám hasonlóan – hihetelenül súlyos leckéket kapot az élettől és győzött! A fotók, amelyekből a Halhatatlan Tomasz Stańko c. kiállítást összeállítottamm, a ZAIKS – a lengyel Artisjus – 100. évfordulós gálájának rövid, de emlékezetes fellépésén készültek, a varsói Wielki Teatr-Nemzeti Opera 2018 március 19-i, a varsói 12on14 Club 2016 október 16-i, a Teatr Roma 2017 november 13-i valamint élete utolsó koncertjén, a krakkói Alchemia Club 2018 február 14-i hangversenyén születtek. Ez az én igazi búcsúm Tomasztól”.

Bővebb információ: https://opusjazzclub.hu/

Scheduled Program Zene
Opus Jazz Club – Budapest, Mátyás u. 8, 1093 Map