15.06.2023 Irodalom, Program Debrecen

Irodalom Éjszakája 2023 / Debrecen

Az Irodalom Éjszakája rendhagyó világirodalmi sétára hív: három estén át 27 ország 27 szerzőjétől színészek olvasnak fel részleteket az irodalomhoz nem feltétlenül kötődő helyeken. 

Debrecenben immár ötödik éve hangulatos belvárosi helyszínek adnak otthont az irodalmi felolvasásoknak. A világirodalmi paletta sokféle árnyalatát felvonultató szövegek a Csokonai Színház színművészeinek előadásában kelnek életre. A debreceni eseményre idén június 15-17. között kerül sor. 

Az egyes helyszínek a különböző napokon különböző országok irodalmából adnak ízelítőt.

A lengyel felolvasásra 2023. június 15-én (csütörtökön), 19.00 – 21.30 óra között kerül sor a Debreceni Református Kollégium belső udvarán. Wiesław Myśliwski Értekezés a babfejtésről című regényéből Varga Klári színművész olvas fel. 

Wiesław Myśliwski: Értekezés a babfejtésről 

Fordította: Hermann Péter

Wiesław Myśliwski (1932) a Lublini Katolikus Egyetemen lengyel filológia szakon végzett 1956-ban. 1976-ig a varsói Népi Kiadói Szövetkezetnél dolgozott, a modern irodalmi szerkesztőség vezetője és a főszerkesztő helyettese volt. 1975-től 1999-ig a Regiony című irodalmi folyóirat, 1993-tól 1999-ig a Sycyna című kulturális kéthetilap főszerkesztője. 1997-ben a Látóhatár, 2007-ben az Értekezés a babfejtésről című regényéért megkapta a legrangosabb lengyel irodalmi díjat, a Nike-díjat. Magyarul megjelent még Pásztorkastély című könyve.

Értekezés a babfejtésről
Valahol napjaink Lengyelországában, egy apró faluban él egy ember, a Házigazda. Nyaralóházak felügyelője, ezermester, recepciós, visszavonult zenész. Egy késő nyári napon megjelenik a Titokzatos Vendég. Babot venne, de a Házigazdának csak fejtetlenje van. Így hát nekiülnek babot fejteni, beszélgetni. A narrátor a jövevényhez intézett monológjában vonja meg egész élete mérlegét. Sorsát traumatikus gyermekkori élményei és a lengyel történelem fordulatai egyaránt alakították. A regény a végzetnek és a véletlennek az emberi életben betöltött szerepéről szól.

Hermann Péter (1950) az ELTE történelem, lengyel nyelv és irodalom szakán végzett, a Varsói Egyetemen is tanult. 1992-ben elnyerte a varsói Művelődési és Közoktatási Minisztérium ösztöndíját. Több könyvkiadónál dolgozott, kézirat-előkészítő, szerkesztő, főszerkesztő, illetve ügyvezető igazgató-főszerkesztő. 1985-ben megkapta az Európa Könyvkiadó nívódíját.

Rendkívül frappáns, elgondolkodtató és inspiráló történet, amely számos bölcs, elmélkedésre késztető reflexiót rejt magában a világ és a létezés legfontosabb kérdéseiről. Az egyik, amely különösen megérintett, hogy egyedül a könyvek segítenek hozzá ahhoz, hogy az ember ne felejtse el, hogy ember.” 

Joanna Urbańska igazgatónő, Lengyel Intézet


ÚTMUTATÓ AZ IRODALOM ÉJSZAKÁJÁHOZ

* A felolvasásokra 9 szabadtéri helyszínen párhuzamosan kerül sor 19:00 – 21:30 között, esőhelyszínt biztosítunk.
* Minden helyszínen egy adott szerző művének 10-15 perces részlete hangzik el 19.00, 19.30, 20.00, 20.30, 21.00 órai kezdéssel.
* Az egyes helyszínek a különböző napokon különböző országok irodalmából adnak ízelítőt.
* Mindenki maga állíthatja össze aznapi irodalmi barangolásának útvonalát, ehhez nyomtatott térképet adunk segítségül.
* A programon való részvétel ingyenes és előzetes regisztrációt nem igényel.

Bővebben az Irodalom Éjszakájáról

FB esemény

Scheduled Irodalom Program
Debrecen Map