28.01.2024 Program, Zene Fonó Budai Zeneház - 1116 Budapest, Sztregova u. 3.

Átlátszó Hang Fesztivál: NeoQuartet (PL) január 28-án a Fonóban

A kortárszene szenvedélyes előadói vagyunk. Szeretünk új dolgokat létrehozni, koncerteket szervezni, játszani, a bezárt, megszokott dolgokon kívül lenni, megváltoztatni a dogmákat.” Ezzel a hitvallással indítja bemutatkozását a gdanski székhelyű lengyel NEOQuartet. A díjnyertes együttes a világ számos pontján (pl. Carnegie Hall, New York, Forbidden City Concert Hall, Peking) fellépett már, de Magyarországon most először hallhatjuk-láthatjuk őket.

Az kvartett fő profilja az elektronikával és/vagy videóval történő együtt játék, sőt kifejezetten törekednek arra, hogy programjaikat elektronikus hangszereken szólaltassák meg. Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztiválra is olyan műsorral érkeznek, melynek gerincét a számukra – és elektronikus vonós hangszereikre – komponált darabok alkotják. Három lengyel zeneszerző magyarországi bemutatója mellett pedig elhangzik a 20. századi kvartett-repertoár különleges és kiemelkedő alkotása, G. Crumb Black Angels című műve. Ez alkalommal azonban ezt a művet is elektronikus hangszereken hallhatjuk, melyet még nem hallhatott így a magyar közönség.

Időpont: 2024. január 28. (vasárnap), 18.00 óra

Helyszín: Fonó Budai Zeneház – 1116 Budapest, Sztregova u. 3.

Műsor: – G. Crumb: Black Angels – Anna Sowa (PL) – The Polish Chair – Aleksandra Kaca – Neve – Wojciech Błażejczyk: Post quartet for

Közreműködik: NeoQuartet – Karolina Piątkowska-Nowicka, Paweł Kapica (hegedű), Michał Markiewicz (brácsa), Krzysztof Pawłowski (cselló)

Bővebben

A fesztivál hivatalos honlapja

Együttműködő partner: Lengyel Intézet

Scheduled Program Zene
Fonó Budai Zeneház - 1116 Budapest, Sztregova u. 3. Map