Sok szeretettel meghívjuk a „Poisonality” című kiállítás megnyitójára november 19-én (szerdán) 18.30 órakor a Platán Galériába.
Köszöntőt mond Jarosław Bajaczyk, a Lengyel Intézet igazgatója
A kiállítást megnyitja Popovics Kinga esztéta
Szuperpozíció – kvantumelv, amely szerint egy rendszer egyszerre több állapotban képes létezni egészen addig, amíg meg nem mérik. Bár Edyta Hul munkái nagyban építenek a szuperpozíció elvére, tárgyuk nem Schrödinger macskája – megfogalmazása inkább a lírai felé hajol, és a növényzet kibogozhatatlan sűrűségét teszi meg vizuális nyelvezetének. Az egymásra és egymásba fonódó flóra rétegei olyan tömörséggel tárulnak a néző elé, hogy a művek szemlélése közben maga is rádöbben – a festmények felületei egyszerre végesek fizikailag, de kódolt történetükre nem tudunk pontot tenni a fejünkben. Az itt látott művek önmagukban is ellentmondásosak – egyszerre próbálnak meg határozott növényi formákat „kimondani”, és visszabontani őket atomjaira. Nem pusztén növényzetet látunk, hanem a teremtés ideáját – olyan, mintha a levelek és indák sűrűjén túl megtapasztalnánk a vásznakon a fotoszintézist, vagy a növények növekedésekor megvalósuló sejtosztódást. A művész fejlett technikájának köszönhetően a rétegzettség új értelmet kap – nem pusztán egy lineáris, befelé történő haladást láthatunk, hanem a dolgok mélységeiben való szétbontását, egy biomorf erjedési folyamatot, aminek petricsészéje a vászon, terméke pedig a keretek közül kiburjánzó, festékből született természet. „Creation and disintegration” – jellemzi munkásságát a művész. És valóban, a „kezdet” és az „eleje” teremtési folyamatai mind ebből a folyamatból fakadnak. Az Ősrobbanás elmélete szerint az Univerzum 12-16 milliárd évvel ezelőtt egy roppant magas sűrűségű és hőmérsékletű állapotban volt és az ebből kiinduló robbanásszerű tágulással keletkezett. Ahhoz, hogy egy tölgyfa kiterebélyesedjen, először meg kell hasadnia, és el kell tűnnie a magnak. Ahhoz, hogy átlépjünk saját határainkon, le kell vedlenünk régi énünket. Ahhoz, hogy egy tölgyfa kiterebélyesedjen, először meg kell hasadnia, és el kell tűnnie a magnak – azonban, ahogy Nicolaus Cusanus is írja, a magban már benne van a teljes fa, mint lehetőség. A fejlődésnek és a teremtésnek is sajátja, hogy lerombol valamit – azonban ebben a rombolásban már benne van a következő teljesség, egyikeként a világ titkainak. Edyta Hul munkássága ebből a misztériumból származik. Nincs valódi kezdet, és nincs valódi vég sem – csak körkörös folyamatok. Műveinek nem célja a direkt ábrázolás – sokkal inkább a kimerevítés. Egy olyan pillanat megragadása, ami nem lehet fizikai, pusztán elméleti: paradox módon egyesíti egymásban az életet és az elmúlást.
Megtekinthető december 31-ig
1061 Budapest, Andrássy út 32. Platán Galéria – Lengyel Intézet
