A budapesti Lengyel Intézet 2023. február 19-én rajzpályázatot hirdetett 6-19 éves korú gyermekek és fiatalok számára a világtörténelem egyik legnagyobb hatású csillagásza, az 550 évvel ezelőtt született Kopernikusz (lengyelül Mikołaj Kopernik) emlékére. A pályázat partnere a Magyar Csillagászati Egyesület.
Nagy örömünkre a pályázatra összesen 77 alkotás érkezett, szebbnél szebb munkák közül kellett a zsűrinek kiválasztania a díjazott rajzokat. A díjazottak értékes tárgyi nyereményekben részesülnek, emellett az összes pályázó lehetőséget kap, hogy kísérőjével részt vegyen az óbudai Polaris Csillagvizsgáló távcsöves bemutatóján. A további részletekről a szervező e-mailen keresztül tájékoztatja a pályázat résztvevőit.
Ezúton is köszönjük minden pályázónak a részvételt, valamint köszönetünket szeretnénk kifejezni mindazoknak, akik támogatták gyermekük, tanítványuk pályázatunkon való részvételét.
A Kopernikusz – a tudós, aki megállította a Napot és mozgásba hozta a Földet rajzpályázat eredményei
6-10 évesek korcsoportja
Megosztott I. helyezett: Balogh Borbála Liliána, Császár Lili Petra, Talabér Roland
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/71_Balogh_Borbala_Liliana_Kopernikusz-edited-scaled.jpg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/59_Csaszar_Lili_Petra_Kopernikusz_munka_kozben_8_eves.jpg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/20_Talaber_Roland_Kopernikusz_munka_kozben_10-eves-724x1024.jpg)
Megosztott II. helyezett: Károlyi Jana Zea, Konczos Nóra, Minha Park
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/54_Karolyi_Jana_Zea_Kopernikusz_a_csillagaszom-1024x713.jpg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/64_Konczos_Nora_7_eves_Kozepen_a_Nap-1024x741.jpeg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/27_Minha_Park_The_scientist_who_stopped_the_sun_and_moved_the_earth_in_one_finger_8yrs-1024x713.jpg)
Megosztott III. helyezett: Cseh Roland, Medveczki Gyöngyi, Répási Zsófia
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/07_Cseh_Roland_Megismerni_a_vegtelent_7_eves-1024x721.jpg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/72_Medveczky_Gyongyi_Kopernikusz_portreja-712x1024.jpg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/02_Repasi_Zsofia_Ejszaka_Torunban_2-1024x790.jpg)
Különdíj: Batta-Istók Dorka, Bíró Bence István, Bolya Blanka, Fülöp Marcell, Gönczi Franciszek, Hézer-Varga Zoé, Jónás Lilla, Marján Csilla, Szilágyi-Reiber Eliza
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/Nevtelen-1024x763.jpg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/61_Biro_Bence_Istvan_7_eves_Utazas_az_Urbe-1024x748.jpeg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/30_Bolya_Blanka-1024x724.jpg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/34_Fulop_Marcell-1024x724.jpg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/76_GoncziFranek_M.Kopernik-1024x768.jpg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/66_Hezer-Varga_Zoe_8_eves_A_foldjaras-1024x741.jpeg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/28_Jonas_Lilla_Csaladi_este_9_ev-1024x749.jpg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/43_Marjan_Csilla-1024x724.jpg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/74_Szilagyi_Reiber_Eliza_Discovering-edited-scaled.jpg)
11-15 évesek korcsoportja
Megosztott I. helyezett: Gönczi Julianna, Medveczki Mihály
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/75_Gonczi_Julianna_Kopernik-1024x768.jpg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/73_Medveczky_Mihaly_Kopernikusz_munka_kozben-1024x874.jpg)
Megosztott II. helyezett: Filkóházi Flórián, Szűcs Bálint
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/26_Filkohazi_Florian-1024x745.jpeg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/55_Szucs_Balint_Kopernikusz_munka_kozben-711x1024.jpg)
Megosztott III. helyezett: Mohorea Dávid, Vida-Czene Napsugár Áldáska
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/67_Mohorea_David_14_eves_Foldfazisok.jpeg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/01_Vida_Czene_Napsugar_Aldaska_Kopernikusz_munka_kozben-1024x776.jpg)
Különdíj: Erdős Karina, Fórián Eszter, Koleszár Johanna, Peresztegi Mirkó, Szondi Máté
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/57_Erdos_Karina_Csillagaszati_felfedezes-768x1024.jpeg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/24_Forian_Eszter_Gyonyorkodes_11_eves-1024x724.jpg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/70_koleszar_johanna_v2-edited-1.jpg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/14_Peresztegi_Mirko_Napkozpont-1024x724.jpg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/16_Szondi_Mate__Nap_koruli_palyan_14_eves-1024x724.jpg)
16-19 évesek korcsoportja
I. helyezett: Peresztegi Hanna
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/69_Peresztegi_Hanna_Haztetok_felett-702x1024.jpg)
II. helyezett: Nagy Luca Hanna
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/53_Nagy_Luca_Hanna_Kopernikusz_a_csillagasz-724x1024.jpg)
III. helyezett: Sramek Kíra
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/09_Sramek_Kira_Elkepeszto_aranyok_17_ev-1024x768.jpg)
Különdíj: Balogh Zsolt, Kanalas Balázs, Rafael Martin
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/15_Balogh_Zsolt_Egy_nyari_este_tudmonyanya_17_eves-1024x724.jpg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/17_Kanalas_Balazs_A_nagy_gondolat_16_eves-1024x724.jpg)
![](https://instytutpolski.pl/budapest/wp-content/uploads/sites/21/2023/04/18_Rafael_Martin_A_Naprendszer_kepenek_alakulasa_18_eves-1024x724.jpg)
Gratulálunk a díjazottaknak!