Megnyító január 17-én 19.00 órakor

Megnyítja Patrycja Rup kurátor és művészeti menedzser
Művészek: Darab Zsuzsa, Galdi Vinko Andi, Hegyháti Réka, Ladocsi András

“Nem bírsz újra hazatérni. Gyermekkorod homályba vész. Ifjúkori barátaid köddé váltak. Jelened megszökik előled. Semmi sem változatlan.”

― Epheszoszi Hérakleitosz: Töredékek Epheszoszi Hérakleitosz “A természetről” című könyvéből

Az Elveszett jelentés a lefordíthatatlan szavakra és érzelmekre koncentrál. A fiatal kortárs magyar művészek fotóválogatása az elvágyódás megnyilvánulásait tárja fel. A portugál “saudade” kifejezés azt az elvágyódást sugallja, amelyet akkor érzünk, mikor egy általunk szeretett személyt vagy dolgot elveszítünk és örökre eltűnik életünkből. Tudatában vagyunk annak, hogy vágyakozásunk tárgya nem térhet visza hozzánk soha már, így ez a szó azt a szeretetet és ragaszkodást jelképezi, amely bennünk marad a számunkra fontos személyek és dolgok eltűnése után.  A “saudade” fogalma hasonlít a román “dor”-ra, amely a szülőföldünkhöz minket kapcsoló láthatatlan kötelékekre utal, amelyek miatt honvágyat érzünk, továbbá egyfajta romantikus visszatekintést, múltba tekintést is jelez;  a melankólia, a nosztalgia, a szomorú ábrándok és az elvágyódás keveréke. A portugál “saudade”-t és a román “dor”-t a világ legérdekesebb és egyben legelbűvölőbb szavainak tartják. Mégis, a szövevényes, kiterjedt jelentéskörük megakadályozza a tökéletes fordítást e szavak esetében, így a nyelvtudomány nem tekinthetii őket egyenrangúnak a többi szóval, hiszen nincs pontos megfelelőjük más nyelven.

Nyelvünk nem képes teljes mértékben leírni a valóság különböző árnyalatait, de megjelenik általa a vizualitás, hiszen képzeletünket befolyásolhatja. Az Elveszett jelentés kiállítás a felmerülő ötletek sokaságát tükrözi a témában; a gyermekkori és ifjúsági élményeinktől kezdve a honvágy megtapasztalásán át egészen életünk végéig tartó elvágyódás és nosztalgia tanulmányozása hozzájárul a napjainkban zajló megfigyelésekhez is. Habár ez egy szavakról és érzésekről szóló történet, amelyet nem lehet más nyelvre lefordítani, a fiatal magyar művészeknek mégis sikerült értelmezniük ezeket a különleges, egyedülálló szavakat, önkifejezésük médiumának pedig a fotográfiát választották. Fontos megjegyezni, hogy a fotózás és a nosztalgia közti erős kapcsolat azért is jöhetett létre, mert a fotózás esszenciális szerepet játszott a történelem vizuális megörökítésében és kollektív emlékezetünk megőrzése érdekében. A kép közvetíti az időt számunkra, mozdulatlanná tesz egy pillanatot; egy kétdimenziós megjelenítésre redukálja az adott eseményt, személyt, helyet vagy körülményeket. Ám valójában a fénykép nem helyettesítheti és nem reprezentálja a jelenlétet, hiszen az általa lefedett, behatárolt pillanat már eltelt. Nincs esélyünk újra megtapasztalni. Minden fénykép a múlt bizonyos eseményeire emlékeztet, és ezek kifejezetten csak arra a bizonyos műalkotásra vonatkoznak.

Mindegyik művész a nosztalgia különböző rétegeit tárja fel, amelyeket a “saudade”és a “dor” szavak szemléletesen rmegragadnak. Saját fogalmaikkal, elképzeléseikkel és élményeikkel “filterezik” munkáikat; ezek a művek betekintést engednek a fiatal generáció vágyaiba, félelmeibe és veszteségeibe. A személyes elbeszélésekhez tartozó képek mélyrehatóan rávilágítanak, hogy mit is jelent számunkra napjainkban a “saudade”és a “dor” kifejezés: egy melankolikus érzés, hiányérzet a jelen tökéletleségét, örök befejezetlenségét illetően. Különösen olyan emberekhez szólnak ezek a kifejezések és alkotások, akik közelebbről is megvizsgálják múltjukat, így eggyé válnak azzal a hiányérzettel, amelyet emlékeik, jelentős pillanataik felidézésekor tapasztalnak; érzések, emberek és helyek, amelyek nem lesznek ugyanazok.

elveszett-jelentes-megnyitobeszed.docx

lost-in-translation-opening-speech.docx