8.09.2015 - 26.09.2015 Események, Kiállítás, Program FUGA Budapesti Építészeti Központ, Budapest, V. Petőfi S. u. 5.

Kalmár János: Lelki gravitáció

Kalmár János "Lelki gravitáció" szobrai + a kiállításra komponált zene és improvizáció ősbemutatója.

Közreműködik: Dóra Attila, Gryllus Samu, Bolcsó Bálint + Olbrzym i kurdupel: Tomasz Gadecki, Marcin Bożek (PL)

Képzőművészet, zene és irodalom találkozik a Kalmár János legújabb alkotásaiból rendezett kiállításon. A Lelki Gravitáció című tárlatot koncert nyitja szeptember 8-án a FUGA-ban.

„A lelki és a testi gravitáció ellentétes, mégis e világunkban együtt kell, hogy működjenek. A lélek örök természete szerint alakul, ez jelenik meg a térben érzékeink számára – írja a kiállítás ajánlójában a Munkácsy-díjas szobrászművész. – Eredendő, erősebb szerepénél fogva nyomja rá bélyegét arra az anyagra és térre, amelyben élünk, hogy mint az arcom, viselje történetünk. Így hordja a szobor is megértéseimet, anyaggal idézve meg a lélek legmélyebb vágyait, ellentétes természetével teszi jelenvalóvá, amint tanultam ezen a földön.”
A 2014 és 2015 között készült új alkotásokból rendezett kiállítás a szobrászat, festészet és a rajz klasszikus hagyományait ötvözi az installáció műfajával. A kiállítás térbeli formái, grafikai jelei, a kortárs zene és irodalom hangjai és szavai különböző nyelvek együttes értelmezést adják annak a kornak, amelyben élünk.

A kiállítást 2015. szeptember 8-án 18 órától magyar és lengyel zenészek (Dóra Attila, Gryllus Samu, Tomek Gadecki, Marcin Bozek és Bolcsó Bálint) koncertje nyitja meg. A finissage-on 2015. szeptember 26-án Gryllus Samu vezényletével Nagy Ákos, Fazekas Ábel, Porteleki Áron, Tijana Stankovic magyar és szerb zenészekkel kiegészülve a Spiritual Gravitation Soundpainting Orchestra formáció ad koncertet Falcsik Mari, Lázár Júlia, Marno János és Császár László irodalmárok közreműködésével. Mindez Dóra Attilának a kiállításra komponált zenéjére épül, mely a kiállítás hangjaként – a látogatók mozgásától függően részben és teljes terjedelmében is megszólal.

Kalmár János Budapesten született 1952-ben. Művészeti tanulmányait a varsói Képzőművészeti Akadémián kezdte, majd a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta Vígh Tamás tanítványaként. 2011 óta főleg Párizsban él és dolgozik.

Belépő: 1800 Ft, elővételben, kizárólag online szeptember 3-ig: 1300 Ft.


Az Olbrzym i Kurdupel (magyarul Óriás és Törpe) 2007-ben alakult gdański duó, akik a közös zenélésben, az egyszerű, korlátoktól és gátlásoktól mentes szabad improvizációban teljesednek ki művészileg. Érzelmekkel telített játékuk nagyon különböző zenei stílusjegyeket mutat, koncertjeik mindig erősen különböznek egymástól, sokszor meglepve még magukat az előadókat is. A zeneszerzés folyamata náluk mindig megegyezik a zeneszám bemutatójával és egyszeri előadásával.  A zenészek a kezdetektől kombinálják a zenét a képpel, koncertjeiken a testükre vetített mozgóképeknek is alapvető szerepük van. Ez alkalommal VJ Pannaula (Urszula Kozak), a londoni születésű, Európa-szerte ismert audio-vizuális művész lesz a vendégük.

A Tóth Viktor & Masim Badavi ​Players ​zenéje, Simple One történet mesélésével utazásra kalauzolja a hallgatót a free​jazz, a funk és orientális zenék mentén, soha nem volt tájakra, hová csak egyszer juthatunk el – a látvány víziója  a pillanatban gyökerezik, megismételhetetlen és emlék-szerű.

from to
Scheduled Események Kiállítás Program
FUGA Budapesti Építészeti Központ, Budapest, V. Petőfi S. u. 5. Map