2015. november 25. (szerda), 17.00

A budapesti Lengyel Intézet ebből az alkalomból három Kantorhoz kapcsolódó kiállítással, performansszal, kerekasztal beszélgetéssel készül.

A programokat délután 17.00 órától A fotográfia megöli az embert című kiállítás nyitja meg, amelynek alkalmából vendégül látjuk a képek szerzőjét, Romano Martinis olasz fotóművészt, aki Kantor színházi előadásairól és próbáiról készített különleges felvételeket.
A megnyitó után, 17.30-tól a Lengyel Intézet egy rendhagyó kerekasztal-beszélgetésnek ad helyet. Tadeusz Kantor színházáról, szellemi örökségéről és a legendás Cricot színházi műhely történetéről Agnieszka Oprządek, a krakkói Cricoteka igazgatóhelyettese, Justyna Michalik, a Cricoteka szakértője, az idén megjelent A nagyon következetes idea. A happening és Tadeusz Kantor Happening Színháza című könyv szerzője, prof. Romano Martinis fotóművész valamint Goda Gábor rendező, koreográfus, az Artus Kortárs Művészeti Stúdió alapítója és művészeti vezetőjebe szélgetnek.
A beszélgetést Pászt Patrícia műfordító, dramaturg moderálja.
Ezt követően 19.00 órakor a Platán Galériában Szegedy-Maszák Zsuzsanna művészettörténész nyitja meg az Elektro Moon Vision művészeinek interaktív, multimédiás kiállítását. A Waves/Hullámok című kiállítás Kantor ismert, 1967-es Tengeri panoráma koncert című happeningjére utal.
A LATARKA Galéria terében, szintén az esemény részeként a METANOIA ARTOPÉDIA performansz előadására kerül sor: Erdély Perovics Andrea, a Metanoia Artopédia színésznője közreműködésével.

Ugyancsak a LATARKA Galériában látogatható december 3-ig a METANOIA ARTOPÉDIA: Artopéd Balansz – meditációs objektumok hendikepje című kiállítása, amely a Lengyel Intézet által meghirdetett Kantor100 művészeti pályázat nyertes pályamunkája.

Kiállítottak:


Perovics Zoltán
– a Metanoia Artopédia alapító-rendezője, díszlet és látványtervezője,
Tóth Balázs Zoltán – a Metanoia Artopédia állandó fotósa,  
Molnár Tamás – grafikusművész
Kurátor: Fekete Vali

A program keretében egy közkedvelt Dj is vendégünk lesz Krakkóból: Kornelia Binicewicz – Ladies on Records.

Tadeusz Kantor a lengyel színház nagy legendái közé tartozik. A halott osztály, a Wilelopole, Wielopole, a Soha többé nem térek ide vissza, és a Ma van a születésnapom című kultikus előadások szerzőjét, a Cricot színházi műhely alapítóját Magyarországon is jól ismerik. Kantor színháza és színházelméleti munkássága a Halott osztállyal önálló színházi modellként lépett be a XX. századi európai színház legnagyobb felfedezéseinek sorába. Tadeusz Kantor sokoldalú, vagy ahogy ő maga fogalmazott, totális művész volt: festő, díszlettervező, költő, színész, happening művész, aki színházi alkotóként vált világszerte ismertté. A színházban is megmaradt festőnek, aki képekben gondolkodik, színészekkel, rekvizitumokkal fest.

A budapesti Lengyel Intézet 2015 telére gazdag programsorozattal készül, melynek részeként lesz látható a Lengyel Intézet Platán Galériájában az Elektro Moon Vision művészeinek interaktív, multimédiás kiállítása. A produkció Tadeusz Kantor egyik ismert „Tengeri panoráma koncert” című happeningjére utal, amelyre 1967 augusztus 23-án került sor a lengyel Łazyban. Bizonyos leírások szerint Kantor egyik embere frakkban, háttal a strandnak, egy emelvényen állt, és karmesteri mozdulatokkal vezényelte a hullámok szimfóniáját. A magyar-lengyel alkotópáros ezt az abszurd eseményt kívánja életre hívni, interaktív, multimédiás technológia segítségével.
Az installáció lényege generatív vizuális élmény, mely egy elképzelt tengerpartra repíti a résztvevőt. A hullámok egy öndelegált karmester minden egyes mozdulatát lesik, követik, átadva magukat a fizika törvényeinek. Valamennyi interferencia egyedülálló, önmagában megismételhetetlen, digitális adatok végterméke. A cím – Hullámok – nem csak a tenger hullámaira utal, hanem minden olyan fizikai hullámra, mely valamely közegben terjed, vagy egy egyensúlyi állapot körül rezeg, energiát szállítva, de tömeget nem – fizikai jelenség, mely az alkotókat lenyűgözte, megihlette az installáció keletkezésekor.


Elwira Wojtunik
és Láng Csaba Popesz, az Elektro Moon Vision formáció tagjai, 2004-ben alapították meg duójukat Budapesten, székhelyük viszont jelenleg Krakkóban működik. Az újmédia- és vizuális művészek portfóliójában olyan kategóriákat találunk, mint audiovizuális performanszok, interaktív installációk, mapping-ek, koncert színpadi tervek és kivitelezések, valamint színházi előadások vizualizációja (hogy csak a legfontosabbakat említsük). Saját műveikben gyakran használnak algoritmusokat, digitális kódokat. Alkotásaikat többek között a bécsi Salon Projektionistben, a MuseumsQuartierben, Yokohamában az Akarengo Soko Galériában, illetve két ízben a WRO Médiaművészetek Nemzetközi Biennáléján Wrocláwban állították ki. A Re-Kreacja címet viselő interaktív installációjuk a krakkói Bunkier Sztuki Modern Művészeti Galéria állandó gyűjteményének része. A külföldön is méltán elismert művészpáros legújabb produkciója november 25-én, 19 órától lesz látható a Platán Galériában, az Andrássy út 32-ben.
A kiállítást megnyitja: Szegedy-Maszák Zsuzsanna művészettörténész, illetve kifejezetten ebből az alkalomból egy közkedvelt Dj is vendégünk lesz Krakkóból: Kornelia Binicewicz – Ladies on Records.

Több információ:
http://polinst.hu/node/10442

https://www.facebook.com/events/534473646708121/

https://www.facebook.com/events/520716244771777/

Scheduled Egyéb Események Kiállítás Platán Galéria Program