20.10.2020 Egyéb, Hírek, hírek, Program Szeged Szegedi Dóm Látogatóközpont

A függetlenség szentje – könyvbemutató Szegeden

Szent II. János Pál pápa születésének 100. évfordulója alkalmából, a budapesti Lengyel Intézet kezdeményezésére, a Szülőföld Könyvkiadó gondozásában megjelent A függetlenség szentje című rendhagyó kötet. A kiadványban Steindl Rezső gyűjteményéből válogatott bélyegeken és képeslapokon keresztül ismerheti meg az olvasó a lengyel pápa életét.

A függetlenség szentje című album létrejöttét a Lengyel Intézetben 2018-ban, Karol Wojtyła pápává választásának 40. évfordulója alkalmából megrendezett, azonos című kiállítás ihlette. A tárlat Steindl Rezső unikális bélyeggyűjteményét mutatta be, amely II. János Pál pápa apostoli útjait örökítette meg.

„Isten atlétája”, miközben Evangéliumot hirdetett, a szabadság, a függetlenség és az igazságosság eszméit terjesztette mindenhol, ahol csak megjelent. Mindez nem csak a meglátogatott társadalmak lelki és erkölcsi megújulását eredményezte, de emellett politikai változásokat is kezdeményezett, erőt és bátorságot adott az elnyomott nemzeteknek. Helyesen nevezhetjük tehát pápánkat a függetlenség szentjének – nem csupán Lengyelország vonatkozásában, hanem egyetemes dimenzióban is.

Az album szegedi bemutatójára 2020. október 20-án, 15 órakor kerül sor a Szegedi Dóm Látogatóközpontban.

A kötet Magyarország Kormánya, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a budapesti Lengyel Intézet, és a Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesületének támogatásával készült.

Scheduled Egyéb Hírek hírek Program
Szeged Szegedi Dóm Látogatóközpont Map

A szülésznő című film a 27. Lengyel

Dokumentumfilm Stanisława Leszczyńskáról, az Auschwitzban 3000 újszülöttet világra segítő lengyel bábáról a 27. Lengyel Keresztény Kulturális Napok alkalmából.
05 10.2021 Film, Program

LEM100/kiállításmegnyitó 🗓

A Lengyel Intézet 2021. szeptember 30-án emlékezik meg a XX. század egyik legkimagaslóbb sci-fi szerzőjéről, a 100 éve született Stanisław Lem lengyel íróról. Könyvbemutató, filmvetítés és kiállításmegnyitó egy helyen, egy napon.
30 09.2021 Hírek, Kiállítás, Program

LEM100/filmvetítés 🗓

A Lengyel Intézet 2021. szeptember 30-án emlékezik meg a XX. század egyik legkimagaslóbb sci-fi szerzőjéről, a 100 éve született Stanisław Lem lengyel íróról. Könyvbemutató, filmvetítés és kiállításmegnyitó egy helyen, egy napon.
30 09.2021 Film, Hírek, Program