16.06.2021 - 31.08.2021 Egyéb, Hírek, Kiállítás, Program

A tátrai futárok nyomdokain

„A tátrai futárok nyomdokain” egy úttörő projekt, amely egy túra keretében kívánja a II. világháború idején szolgálatot teljesítő lengyel tátrai futárok emlékét feleleveníteni. A budapesti Lengyel Intézetben látható kiállítás archív fotókon keresztül emlékezik meg a Tátra legendás hőseiről. Újra látogatható a kiállítóterem!

A projektről

A „Tátrai futárok nyomdokain” nevet viselő projekt a Történelmi Társaság “Radosław Alakulat” hagyományőrző csoport kezdeményezése, amely a lengyelországi Nemzeti Emlékezet Intézetével és a budapesti Lengyel Intézettel együttműködésben valósul meg. A vállalkozás célja az, hogy közelebb hozza a ma emberéhez a futárok alakját, akik 1939-1944 között a Tátra hegyein keresztül szállítottak parancsokat, pénzt, mikrofilmeket, és a német és szovjet megszállók lengyelországi tevékenységéről beszámoló jelentéseket. Ezen kívül segítettek Magyarországra jutni azoknak a lengyel tiszteknek és közkatonáknak, akik a nyugaton szerveződő lengyel hadsereg soraiban akarták folytatni a harcot a megszállók ellen, illetve a letartóztatással fenyegetett civileknek is.

Történelmi Társaság “Radosław Alakulat” hagyományőrző csoport

A korszak hősei azok a tátrai hegyivezetők, hegyimentők, kiváló és sokszoros bajnok sízők, illetve azok az egyszerű emberek, akik saját maguk és szeretteik életének kockáztatásával a veszélyes futárszolgálatot végezve teljesítették kötelességüket a Haza iránt. Sokuk életét adta a Lengyelország szabadságáért folytatott harcban.

A ma már mindenki által jól ismert tátrai hegyi ösvények éveken át néma tanúi voltak áldozatkészségüknek és elszántságuknak. Emlékezetüket meg kell őriznünk, ösvényeiket pedig úja fel kell fedeznünk.

A projekt tiszteletbeli védnökségét Lengyelország függetlensége visszanyerésének századik évfordulóján a Lengyel Köztársaság Elnöke, Andrzej Duda vállalta el. A projekt társszervezői: a Nemzeti Emlékezet Intézetének Nemzeti Oktatási Irodája és a budapesti Lengyel Intézet. A szervezők köszönetet nyilvánítanak a projekt szponzorának, a Halina Konopnicka Lottó Alapítványnak; a szakmai partnereknek: a Legújabbkori Történeti Levéltárnak és a Tátrai Múzeumnak; illetve a projekt médiapartnerének, a „W Sieci Historii” magazinnak.

Az egyesület tagjai 2021. június 16-án kezdték meg útjukat Varsóból, majd Zakopánén keresztül Podbanszkót és Kassát érintve érték el úti céljukat, Budapestet.

Június 18-án, délelőtt 11.00 órakor érkeztek meg a magyar fővárosba, a Lengyel Intézet székhelyére. A túráról filmanyag is készült. A tátrai futárokat bemutató, Nagymező utcai kiállítóteremben látható kiállítás 2021. augusztus 31-ig tekinthető meg, minden hétköznap 9.00-17.00 óra között. 

1. A tátrai futárok

Már 1939 szeptemberében, a harcok során megkezdték tevékenységüket. Lengyel diplomatákat, a Lengyel Hadsereg katonáit és a letartóztatás elől menekülő polgári lakosságot segítették abban, hogy eljussanak Magyarország és Románia területére.

Amikor a megszállt területeken szerveződni kezdett a Lengyel Földalatti Állam, szükségessé vált, hogy megteremtsék az összeköttetést az emigrációban lévő lengyel kormánnyal és a főparancsnokkal. Ennek érdekében Budapesten bázisokat, vagyis átmenőállomásokat állítottak fel, hogy biztosítsák a hátteret a jelentéseket, dokumentumokat és pénzt szállító futároknak. A futárok útvonala a Tátra nehezen járható és veszélyes ösvényein át vezetett. Ezeken csak a legjobb és legvakmerőbb önkéntesek tudtak átkelni, akik megedződtek a hegyitúrákon, telve voltak hazafisággal és hittel, és megfelelően ismerték a terepet is. Ezek az emberek hamarosan bekerültek a Tátra legendái közé.

Háború előtti sportolók, tátrai hegyivezetők, helyi gurálok, síbajnokok. Ők vállalták magukra a futárszolgálat nehéz feladatát, így véve fel a harcot a megszállókkal, akik bármikor

halálra ítélhették nemcsak őket, de szeretteiket is. Ennek ellenére hűséggel és hazaszeretettel látták el feladatukat.

A futárszolgálat működését több tucatnyi olyan személy, köztük magyarok és szlovákok is segítették, akik a futárútvonal mentén biztosítottak rejtekhelyet és szállítást a futároknak, Zakopanéban és környékén pedig találkozó- és rejtekhelyek, raktárak és a hegyeken átkelni készülők számára gyülekezőpontok hálózata működött.

Számos futár és családtagjaik az életükkel fizettek a haza szolgálatáért, amikor a német vagy szlovák határőrség kezére kerültek. Sok elfogott futárt a koncentrációs táborokban gyilkoltak meg, másokat a vallatások során kínoztak halálra. A korábbi „Palace” panzió lett a helyi Gestapo főhadiszállása, elnyerve a „Podhale vesztőhelye” nevet, és ezáltal néma tanújává vált az elfogottak megkínzásának és vallatásának. Pinceszinten lévő helységeinek falain máig láthatók az itt raboskodók aláírásai.

A számos veszély ellenére a Zakopanén, Chochołówon és Waksmundon, majd a Tátrán, Rozsnyón és Kassán keresztül Budapestre vezető útvonalon folyamatosan érkeztek a Nyugaton szerveződő lengyel hadseregbe belépni vágyó katonák. A másik irányban Lengyelországba fegyverek és pénz áramlott a függetlenségi harc szükségleteire vagy parancsok hátzsákokba rejtve vagy ruhákba varrva. A legfőbb azonban, amit a futárok magukkal hoztak, a remény és a győzelembe vetett hit volt. Megküzdöttek a német besúgókkal és hadsereggel, a nehéz körülményekkel és a természet könyörtelen erőivel. Sokuk örökre ottmaradt ezeken az ösvényeken.

A tátrai futárok útvonalai, 1939-1944

Áldozatkészségük nélkül az ellenséget soha nem lehetett volna legyőzni. Ezért a Lengyel Földalatti Állam tátrai futárainak emlékét meg kell őrizni, ösvényeiket pedig újra fel kell fedezni.

2. Zakopane a német megszállás alatt

Zakopanéba érkezésükez követően a németek elfoglalták a hotelek és panziók többségét, hogy hadkórházakat alakítsanak ki sebesült katonáknak és „Nur für Deutsche” pihenőhelyeket hozzanak létre.

Hamar felállították saját közigazgatásukat, a várost és a hegyeket pedig körbevették a Grenzschutz őrhelyeivel. A városban felállította képviseleteit a német hírszerzés, a rendőrség és a Gestapo is.

A Grenzshutz katonája őrhelyén, a Tátrában
Forrás: Tátra Múzeu
m

3. A német terror

A korábbi zakopanei „Palace” panzió épületét 1939 novemberében a Geheime Staatspolizei, ismertebb nevén a Gestapo foglalta el. A panziót nemsokára „Podhale vesztőhelye” néven kezdték emlegetni a németek itteni vallatási módszereinek állatiassága miatt.

A Gestapo által letartóztatott futárok és civilek közül sokakat megkínoztak a „Palace” kazamatáiban, például Helena és Stanisław Marusarzt, Wincenty Galicát, Włodzimierz Szycet és boldog Piotr Dańkowskit.

A “Palace” épülete, a zakopanei Gestapo székhelye
Forrás: Tátra Múzeum

Sok futárt gyilkoltak meg itt vagy a közelben, például a Nowotarska utcai temetőben. Mások Krakkóba kerültek a Montelupi utcai börtönbe, ahol brutális vallatások után a város körüli falvakban vagy a niepołomicei rengetegben agyonlőtték őket. A lengyel hazafiak kínzásának másik helyszíne az auschwitzi koncentrációs tábor lett, ahová már az első transzportokkal érkeztek podhalei lakosok. A táborba került többek között Wincenty Galica, Bronisław Czech, Stanisław Frączysty és Zofia Marusarzówna is. A becslések szerint a „Palace” épületébe összesen kb. 2000 főt hurcolt a Gestapo, akik közül 400-at meggyilkoltak.

A hegyi menedékházakat átvette a német Grenzschutz, vagyis a határőrség, akik a hegyi sávban és a tátrai turistaútvonalakon folyamatosan járőröztek.

4. A megtörhetetlen női futárok

A futárok működése lehetetlen lett volna a Zakopanéban, Kościeliskóban Chochołówban és a környező települések területén szerveződő találkozóhelyek hálózata nélkül.

Ezek a pontok főként az itteni lakosok otthonaiban szerveződtek, ezekbe szállították le az összekötők a „küldeményeket”, amiket Varsóból vagy Krakkóból hoztak magukkal. Itt vették át őket a futárok, hogy azután elinduljanak a hosszú útra a Tátrán keresztül Budapestre. Ezeken a találkozóhelyeken rejtőztek el a Lengyel Hadsereg katonái vagy a civilek, akik szerettek volna Magyarországra, majd Franciaországba eljutni, de búvóhelyül szolgáltak a Lengyelországba postával visszaérkező futárok számára is.

A találkozóhelyek gyakran a németek által elfoglalt objektumok közvetlen közelében voltak. Az épületek némelyike, például a „Stokrotka” panzió, ami a „Palace”-tól és a Wehrmacht katonái számára fenntartott „Telimena” panziótól is 2-300 méterre helyezkedett el, még ma is áll.

A „Telimenát” a német megszállás idején Maria Drzewiecka bérelte, aki egyúttal találkozóhelyet is működtetett a futárok számára. Lánya, Stanisława összekötő volt, ő vitte tovább a futárok segítségével Budapestről elhozott fegyvereket és pénzt Krakkóba.

1941 augusztusában mindkettejüket letartóztatta a zakopanei Gestapo. A kezdeti vallatás után Maria Drzewieckát a „Palace”-ból Krakkóba szállították és a Montelupi utcai börtön női részlegébe zárták. Brutális vallatások után mindkettejüket átvitték az auschwitzi koncentrációs táborba, ahol 1942 októberében meggyilkolták őket.

A “Stokrotka” (“Százszorszép”) fogadó, a futárok találkozóhelye

Wiktoria Fedakówna (álneve: „Uśka”) 1917-ben született, a háború előtt újságírást tanult. 1939 őszén Zakopanéban lakott az édesanyja, Maria tulajdonában álló „Dafne” villába, ahol találkozópontot tartott fenn. A Gestapo 1940. február 20-án mindkettejüket letartóztatta. Podhale vesztőhelyéről, a „Palace”-ból után a krakkói Montelupi utcai börtönbe vitték őket. Wiktoria, hogy édesanyját megmentse, mindent magára vállalt. Halálra ítélték és 1940 júliusában meggyilkolták.

Maria Badkiewicz Nowy Targ-i lakos a nyugati lengyel fegyveres erőkbe belépni kívánó önkénteseket csempészte át a zöldhatáron, emellett a futároknak is szállást biztosított. Letartóztatták, majd a „Palace”-ban tartották fogva és vallatták. 1941. szeptember 12-én a tarnówi börtönbe zárták. Innen a ravensbrücki német koncentrációs táborba került, ahol 1943-ban éhen halt.

Maria Kułach zakopanei lakost 1939 közepén szervezte be a Titkos Katonai Szervezet. A németek 1941-ben letartóztatták, majd bebörtönözték és megkínozták, először a zakopanei „Palace”-ban, majd a krakkói Montelupi utcai börtönben. 1942 április 27-én Krakkóból a női rabok első transzportjával az auschwitzi koncentrációs táborba szállították (a táborban a 6859. számot kapta), ahol később meggyilkolták.

5. Az első tátrai futárok listája (nem teljes):

1. Bobowski Jan – 1940- 1944, a budapesti „Romek”- „Liszt” bázis futára

2. Balcarek- Bobowska Małgorzata – 1940 – 1944, a „Romek”- „Liszt” bázis futára

3. Dancyszyn Zbigniew – 1940 közepén letartóztatták, majd Auschwitzban meggyilkolták

4. Frączysty Andrzej – 1940 közepén nyugatra jutott

5. Frączysty Gustaw – 1943-ban csatlakozott a nyugati Lengyel Fegyveres Erőkhöz

6. Frączysty Stanisław – 1941-től egy politikai színezetű szervezet futára, 1942 februárjában letartóztatták

7. Freisler Jan – 1940-től a Delegatúra, vagyis az emigrációban lévő kormány földalatti képviseletének futára

8. Grodzicki Feliks – 1940 közepétől a Lengyelországba irányuló beszivárgás parancsnokhelyettesének nevezték ki, 1943-tól áttért a Lengyelországon belüli munkára

9. Grzyb Stefan – 1941-ben letartóztatták

10. Klaper Feliks – börtönből szökés során a németek lelőtték

11. Koterba Franciszek – 1940- 1944, a „Romek”- „Liszt” bázis futára

12. Kula Jan – 1940 februárjától a nyugati Lengyel Fegyveres Erőkben

13. Kula Stanisław – 1940 májusától a nyugati Lengyel Fegyveres Erőkben

14. Krzeptowski Józef – 1940 közepétől a Delegatúra futára

15. Lenc Rudolf – 1940 közepétől a Delegatúra futára

16. Leśniak Ludwika – 1940- 1944, a „Romek”- „Liszt” bázis futára

17. Łożański Jan – 1940- 1944, a „Romek”- „Liszt” bázis futára

18. Marek Antoni – 1940 végén letartóztatták, majd agyonlőtték

19. Mastalski Józef – 1940 közepén nyugatra jutott

20. Mastalski Maciej – 1940 közepén nyugatra jutott

21. Mastalski Wojciech „Lewy”- áttért a Lengyelországon belüli munkára

22. Mastalski Wojciech „Prawy”- áttért a Lengyelországon belüli munkára

23. Marusarzówna Helena – 1940-ben letartóztatták, majd Podgórska Wolában meggyilkolták

24. Marusarz Stanisław – 1942-től Magyarországon, egy polgári menekülteknek fenntartott táborban

25. Motyka Stanisław – 1941-ben a Dunába fulladt

26. Nowak Jan – 1941 közepén letartóztatták

27. Paczyński Leon – 1940- 1944, a „Romek”- „Liszt” bázis futára

28. Podstawski Jan – 1942-től részt vett a zsidók Szlovákiába menekítésében

29. Podczerwiński Andrzej – 1940 júniusától a nyugati Lengyel Fegyveres Erőkben

30. Przybylski Bronisław- 1940-ben letartóztatták

31. Roman Franciszek – beállt a partizánok közé

32. Roj-Gąsienica Władysław – 1940- 1944, a „Romek”- „Liszt” bázis futára

33. Samardak Józef – 1940 közepétől a Delegatúra futára

34. Sołtysik Kazimierz – 1941-ben letartóztatták

35. Steczowicz Anna – 1940- 1944, a „Romek”- „Liszt” bázis futára

36. Stramka Roman – 1940 közepétől a Delegatúra futára

37. Szczudlik Antoni – 1940-ben letartóztatták

38. Szyc Włodzimierz – 1941 májusában tisztázatlan körülmények között tragikusan elhalálozott

39. Tańska-Kwapińska Izabella – 1940-ben futárként dekonspirálódott; áttért a Lengyelországon belüli munkára

40. Wilk-Gackowa Zofia – 1940- 1944, a „Romek”- „Liszt” bázis futára

41. Wróblewski Aleksander – 1940-ben átirányították a nyugati Lengyel Fegyveres Erőkbe

42. Wrzesiak Czesław – 1943-tól a a nyugati Lengyel Fegyveres Erőkben

43. Żurowska Halina – 1940 júniusában áttért a Lengyelországon belüli munkára

44. Juhász Emma – 1940- 1944, magyar futár és vezető a szlovák határig

45. Juhász Ernő (Emma testvére) – magyar futár és vezető a szlovák határig; 1941. október 26-án Tobruknál a lengyel hadsereg soraiban harcolva esett el.

6. Tátrai hegyivezetők

Józef Krzeptowski „Ujek” 1904-ben, Krzeptówkiban született. 19 évesen tátrai hegyivezető lett, 1934-től pedig csatlakozott a Tátrai Önkéntes Hegyimentőkhöz.

1939 májusában Józef belépett a Lengyel Hadsereg Vezérkara II. Csoportfőnökség (a lengyel katonai hírszerzés) által a háború esetére szervezett diverziós csoportba. 1939 októberétől 1944-ig folyamatosan futárszolgálatot látott el a Fegyveres Harci Szövetség és a Honi Hadsereg soraiban, a Lengyel Hadsereg katonáit vezetve át a hegyeken, illetve pénzt, dokumentumokat és jelentéseket szállítva. A „tátrai futárok királyának” hívták.

Józef Krzeptowski “Rabanka” vagy “Ujek”, a legendás tátrai hegyivezető
Forrás: a Blikle család archívumából/FOTONOVA

1945-ben a háború végét követően Józef Krzeptowskit letartóztatta az NKVD és a Honi Hadseregben folytatott tevékenységéért szovjet lágerbe küldték az Altaj-hegységbe. A Gulagon töltött három év után hazatért Zakopanéba szeretett hegyei közé és hegyivezetőként kezdett dolgozni. 1971. április 13-án hunyt el.

Wacław Felczak 1916. május 29-én született Gulbicében, hazafias tradíciókat ápoló családba. Őseit szibériai száműzetésre ítélték a nemzeti függetlenségi felkelésekben való részvételükért.

Az érettségit követően a Poznańi Egyetemen kezdett történelmi tanulmányokba. Itt egy professzora javaslatára belefogott a magyar nyelv tanulásába és a magyar-lengyel kapcsolatok történetével kezdett foglalkozni. 1936-ban utazott első alkalommal Magyarországra, hogy egy nyári kurzuson magyarul tanuljon. A nyelvet nagyon hamar magas szinten elsajátította. 1938-tól 1939 közepéig Magyarországon tartózkodott, hogy az ország történelmét tanulmányozza és anyagot gyűjtsön doktori disszertációjához. A II. világháború kitörése keresztülhúzta Felczak terveit. Miután sikertelenül próbált Franciaországba eljutni, hogy csatlakozzon az ott formálódó lengyel hadsereghez, Wacław visszatért Varsóba és felvette a kapcsolatot a földalatti szervezetekkel. A Függetlenségi Szervezetek Központi Bizottságától azt az utasítást kapta, hogy jusson el Budapestre és ott hozzon létre egy kirendeltséget a Párizsban tartózkodó lengyel kormány és a Lengyelországban működő konspirációs szervezetek közötti összeköttetés biztosítására. A nyelv ismerete és a háború előtt kötött ismeretségei megkönyítették számára a feladat végrehajtását.

Wacław Felczak
Forrás: Wikimedia Commons

A Felczak által megszervezett kirendeltség folyamatosan biztosította a futárkapcsolatot Varsó és Budapest között 1944-ig, Magyarország német megszállásáig. Wacław maga több tucatszor járta meg a Budapest-Zakopane útvonalat, dokumentumokat, parancsokat és pénzt szállítva.

A háború vége nem jelentette Wacław Felczak futárszolgálatának végét. Történelmi tanulmányokba kezdett a párizsi Sorbonne-on, és az emigrációban lévő lengyel kormány

bizalmi embereként London és Varsó között ingázott. Működése nem kerülte el a kommunista állambiztonság figyelmét. 1948-ban a cseh StB letartóztatta és átadta a lengyel állambiztonságiaknak. 1951-ben a mokotówi börtön X. sz. pavilonjába zárták és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A mokotówi, a rawiczi és a wronki börtönökben töltött raboskodása, illetve a vallatások és kínzások tönkretették egészségét. 1957-ben amnesztiával szabadult.

Mint a Honi Hadsereg, később pedig a londoni kormány futárát és politikai foglyot a kommunisták megfigyelték, és munkát is nehezen talált. 1958-ban felvették a Jagelló Egyetem Új és Legújabbkori Történelmi Tanszékére. Itt folytatta a háború alatt megszakadt doktori tanulmányait, disszertációja a „Magyar nemzetiségi politika az 1848-as forradalom kitörése előtt” címet viselte. A 70-es és 80-as években a Magyar-Lengyel Történészi Vegyesbizottság vezetője volt, tagja volt több magyar tudományos társulatnak és a Varsói Egyetem magyar tanszékének munkájában is részt vett.

Wacław Felczak a magyar ügyek nagykövete volt Lengyelországban és a lengyeleké Magyarországon. 1994 október 23-án, a magyar forradalom évfordulóján hunyt el Varsóban. A zakopanei Pęksowy Brzyzek temetőben nyugszik.

1944-ben futárszolgálatáért és bátorságáért megkapta a legmagasabb lengyel katonai kitüntetés, a Virtuti Militari V. osztályú keresztjét. Halála után a Polonia Restituta Érdemrend Parancsnoki Keresztjével tüntették ki.

Stanisław Frączysty 1917 február 5-én született Chochołówban. Tagja volt a helyi lövészegyletnek és sportolt.

1939 júniusában esküt tett és belépett lengyel titkosszolgálat a front mögötti diverziós egységébe. Ugyanennek a szervezetnek tagja lett két testvére, Gustaw és Franciszek (Franciszek harcolt a lengyel-szovjet háborúban is, ahol szintén futárszolgálatot látott el).

Stanisław bekapcsolódott a Bebörtönözötteket Segítő Bizottság munkájába. Kérelmet írt a németeknek 75 éves, betegeskedő apja szabadon engedése érdekében, amiért 1939. november 19-én őt is letartóztatták. Miután 1940 februárjában szabadon engedték, elhatározta, hogy a Tátrán és Szlovákián keresztül Budapestre megy.

Budapesten a Fegyveres Harci Szövetség „Romek” bázisának futára lett, Jan Mazurkiewicz alez. vezetése alatt. A kezdeti időszakban Frączak a Szövetség számára szállított pénzt és leveleket. 1941 októberében Budapestről visszatért a megszállt Lengyelországba.

Az 1942. február 22-ére virradó éjjel a németek Czerwiennében letartóztatták és a „Palace”-ba zárták. A könyörtelen verések és kínzások hatására sem vallott konspirációs tevékenységéről. A Gestapo zakopanei vesztőhelyéről átszállították a krakkói Montelupi utcai börtönbe, ahol folytatódtak a vallatások. 1942. március 26-án az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba szállították. Itt bekapcsolódott a táborban működő ellenállási mozgalom munkájába.1944. december 7-én átszállították a buchenwaldi lágerbe és fegyvergyárban dolgoztatták. 1945. február 10-én megszökött, de elfogták és visszaküldték a táborba. Itt érte 1945. április 11-én az amerikai felszabadítás. Néhány hónappal később hazatért Lengyelországba. 1949-ben a lengyel állambiztonsági szolgálat külföldi titkosszolgálatokkal való együttműködés vádjával újra letartóztatta. Ismét brutális vallatásnak vetették alá, de néhány héttel később bizonyíték hiányában elengedték.

2009. február 7-én hunyt el Chochołówban.

Włodzimierz Szyc (álnevei: „Czarski”, „Biegacz”) 1916. november 13-án született. 1939-ben a lengyel hadsereg hadnagyaként végigharcolta a lengyelországi szeptemberi hadjáratot egészen a kocki csatáig, a védekező harcok utolsó állomásáig. Mindezért Vitézségi Érdemkeresztben részesült. Ezután csatlakozott a tátrai futárokhoz és a Varsó-Zakopane-Budapest útvonalon szolgált. 1940. február 21-én a Gestapo a Dafne villában letartóztatta és a „Palace”-ba hurcolta. Innen sikeresen megszökött és lerázva az őt üldöző Gestapót eljutott

Murzasichle falujába, ahol gurál ismerősei segítettek megszabadulni a bilincseitől, majd ezeket egy kútba dobták (ezek a bilicsek ma a „Palace” épületében lévő kiállításon láthatók. Néhány hét rejtőzködés után Szyc visszatért Varsóba és embercsempész útvonalak kiépítésével folytatta futárszolgálatát. 1941. május 24-én máig tisztázatlan körülmények között halálos lövést kapott.

7. A sílécek fából voltak, de az emberek vasból

Helena Marusarzówna, 1918. január 17-én született Zakopanéban. Hétszeres lengyel alpesisí-bajnok, az 1936-1939 közötti időszak legjobb lengyel női síversenyzője.

A II. világháború kitörésének pillanatától bekapcsolódott az ellenállásba, a Zakopane-Budapest útvonalon teljesített futárszolgálatot. A Tátrán és Szlovákián keresztül Budapestre vezető útvonalon parancsokat, jelentéseket és az ellenállás céljaira szánt pénzt szállított. A szlovák csendőrség 1940. március 25-én letartóztatta és átadta a Gestapónak. Eperjesen, Muszynában, majd Újszandecen tartották fogva. Kínzás hatására sem árult el semmit fogvatartóinak az ellenállásról – sem saját magáról, sem társairól. A tarnówi siralomházba vitték, majd 1941 szeptember 12-én Podgórska Wolában agyonlőtték.

Helena Marusarzówna
Forrás: Piotr Marusarz archívuma

Halála után a Lengyel Hadsereg érdemérmével (kétszeresen), Vitézségi Érdemkereszttel, a Honi Hadsereg Keresztjével és a Lengyelország Újjászületése Érdemrend Nagykeresztjével ismerték el érdemeit.

Jan Marusarz, 1912-ben született Zakopanéban. 1933-ban Magyarország síbajnoka lett. Elindult az 1939-ben Zakopanéban rendezett északisí-világbajnokságon is.

A II. világháború kezdetén csatlakozott a tátrai futárokhoz, és mint a budapesti lengyel katonai attasé személyes futára titkos katonai információkat szállított. 1940-ben ő csempészte Budapestről Zakopanéba Krystyna Skarbek-Giżyckát, a brit titkosszolgálatoknak (az SOE-nek és az SAS-nek) dolgozó híres lengyel kémnőt.

Testvérei, Stanisław és Helena lebukása után Jan Magyarországon és Jugoszlávián keresztül Palesztinába távozott, és az Önálló Kárpáti Lövészdandár katonája lett. A Tobruknál zajló harcokban megsebesült. A háború után Angliából Kanadába utazott, ahol élete hátralévő részét eltöltötte.

1991 november 2-án halt meg Vancouverben. Hamvait a szívéhez olyan közel álló síiugrópályán szórták szét.

Stanisław Marusarz 1913 június 18-án született Zakopanéban. Síugróként öt alkalommal képviselte a lengyel színeket a téli olimpiai játékokon. Hétszeres világbajnoki résztvevő, 1935-ben Planicában világrekordot állított fel, 1938-ban Lahtiban világbajnoki ezüstérmet nyert, sokszoros lengyel bajnok.

Stanisław Marusarz
Forrás: Piotr Marusarz archívuma

A II. világháború alatt tátrai futárként a Zakopane-Budapest útvonalon szállított dokumentumokat, parancsokat és pénzt, illetve a lengyel hadsereg katonáit. Német fogságba esett, halálra ítélték és a krakkói Montelupi utcai börtönbe zárták, ahonnan második emeleti cellájából kiugorva sikerült megszöknie.

Stanisław Marusarz síugrópályák tervezésével és építésével, illetve motorversenyzéssel is foglalkozott.

1993. október 29-én háború alatti parancsnoka, Wacław Felczak temetésén, szívroham következtében érte a halál.

Tevékenységét a Virtuti Militari Érdemrend Ezüstkeresztjével, a Lengyelország Újjászületése Érdemrend Parancsnoki Keresztjével, a Lengyelország Újjászületése Érdemrend Parancsnoki Keresztjével a Lengyelország Újjászületése Érdemérem Lovagkeresztjével,

Vitézségi Érdemkereszttel (két alkalommal), Arany Érdemkereszttel, a Honi Hadsereg Keresztjével, az 1945. Évi Győzelem és Szabadság Medáljával, a Honi Hadsereg Főparancsnokságának Tiszteletbeli Jelvényével és 1951-ben az Érdemes Sportbajnok kitüntetéssel ismerték el.

8. Hegyi emberek a tátrai ösvényeken

Wanda Modlibowska 1909. november 9-én született Czachorowóban. A Poznańi Egyetem vegyészkarán végzett, diplomamunkáját szervetlen kémiából írta.

1930-tól a poznańi repülőklub tagja, 1932-ben ő lett a vitorlázórepülő szakosztály első elnöke. 1935-ben az első lengyel nők egyikeként megszerezte a vitorlázórepülő-oktatói képesítést. 1937-ben hat lengyel rekordot állított fel.

1939-ben a harcok során pilótaként behívták a Vezérkari Repülőszázadba, ahol alhadnagyi rangban szolgált. A vereség után Romániába távozott. Innen Władysław Sikorski tábornok ajánlására Franciaországba hívták, ahol különleges kiképzést kapott rejtjelezésből. 1940 májusában visszatért Lengyelországba a Honi Hadsereg három futárával együtt, hogy a Kormány Hazai Delegatúráján dolgozzon. 1941-ig hatszor tette meg a Tátrán keresztül a Varsó-Budapest utat a Delegatúra futáraként.

Wanda Modlibowska
Forrás: lengyel Nemzeti Digitális Archívum

1944-ben Wanda Modlibowska (álnevei: „Halszka”, „Szara”, „Maria”) részt vett a varsói felkelésben. A vereséget és Varsó elhagyását követően először Pruszkówba került átmeneti táborba, majd a Delegatúra irodájával együtt Milanówekbe ment, ahol 1945. március 4-én letartóztatta az NKVD. A brutális vallatások, verések és kínzások hatására sem árulta el a Delegatúra rejtjeleit. Ezután a Szovjetunióban, z Urálhoz közeli berezovkai lágerben vetették fogságba. Innen kihallgatásra Németországba szállították, de Frankfurtnál megszökött a transzportból. 1946-ban visszatért a poznańi repülőklubba, ahol oktató lett, de emellett berepülőpilótaként is dolgozott. 1949. július 17-én koholt vádak alapján letartóztatták, majd tiltott határátlépésért 18 hónap szabadságvesztésre ítélték. Szabadulása után a lengyel állambiztonságiak folyamatosan zaklatták és magas végzettsége ellenére csak nehezen talált munkát.

1956-ban az ún. „enyhülés” után belépett a varsói Nyugdíjas Repülők Klubjába. 1969-ben megkapta az Érdemes Sportrepülő címet.

Érdemeit többek között a Varsói Felkelés Keresztjével, Ezüst Érdemkereszttel és Vitézségi Érdemkereszttel ismerték el.

2001. július 11-én Łężeczkiben érte a halál.

Jan Bobrowski 1917 október 17-én született Zakopanéban. A két világháború közötti időszakban versenyszerűen sízett, 1939-ben lengyel színekben részt vett a zakopanei északisí-világbajnokságon.

A II. világháború során a szeptemberi harcok aktív résztvevője volt. Német fogságba esett, de onnan sikerült megszöknie és hazatért Zakopanéba. 1940 elején bekapcsolódott a Lengyel Földalatti Állam munkájába, majd Magyarországra ment, ahol a „Romek” bázis futára lett. Ezt a szolgálatot 1944-ig látta el, számos alkalommal bejárva a Zakopane-Budapest és a Waksmund-Szepesség-Budapest útvonalakat. A háború után hazatért Zakopanéba és befejezte mérnöki tanulmányait. 1970. március 9-én Zakopanéban halt meg.

A Vitézi Érdemkereszt és a Győzelem és Szabadság Medáljának birtokosa.

Władysław Roj-Gąsienica 1917. június 18-án született Zakopanéban. A két világháború között versenyszerűen sízett, 1939-ben a zakopanei északisí-világbajnokságon északi összetettben és síugrásban képviselte Lengyelországot.

Harcolt a lengyelországi hadjáratban, majd német fogságba esett, ahonnan megszökött és hazatért Zakopanéba. Felvette a kapcsolatot a Lengyel Földalatti Állammal és a Tátrán

keresztük Budapestre ment. 1940-1942 között a „Romek” bázis futára volt, majd ezt követően 1943-ig a magyar-jugoszláv határon vezetőként segítette a nyugati lengyel egységekbe igyekvő lengyeleket. 1943-tól visszatért a Zakopane-Budapest útvonalra.

A háború után visszatért Zakopanéba és újra sízéssel kezdett foglalkozni, majd hegyimentő lett.

1991. május 7-én Zakopanéban érte a halál.

Jan és Stanisław Kula

Jan 1922. február 2-án született Zakopanéban. Sportolói karrierje már gyerekkorában elindult. 17 éves korában az 1939-es zakopanei északisí-világbajnokságon részt vevő lengyel válogatott legfiatalabb tagja volt és síugróként a 11. helyen végzett. Ugyanebben az évben a németországi Feldbergben rendezett versenyen a 2. helyet érte el. 1939-ig négyszeres korosztályos lengyel bajnoki címet szerzett.

Jan és Stanisław Kula
Forrás: családi archívum

A szeptemberi vereséget követően bekapcsolódott a függetlenségi mozgalom munkájába és futár lett a Zakopane-Budapest útvonalon. 1940. április 1-jén a németek egy feljelentés alapján letartóztatták anyját és lánytestvérét. Jan ezután a Tátrán, Kassán és Budapesten keresztül Split érintésével Franciaországba távozott és belépett a lengyel hadseregbe. Kivételes bátorságát több kitüntetéssel ismerték el. A franciaországi Belfort közelében zajló harcok során a lábán megsebesült. Társai elhozták a harcmezőről a sebesült Jant és átlépték a svájci határt, ahol internálták őket. Itt megműtötték Jan lábát, ami ennek eredményeképp 2 cm-rel rövidebb lett. 1941-ben egy eltávozás idején Jan Kula Arosába utazott, ahol síugróversenyt rendeztek. Megengedték neki, hogy a versenyen kívül végrehajtson egy ugrást. Az ugrással 67 m távolságot sikerült elérnie, ami akkor világrekordnak számított, ezzel kiváltva a német résztvevők haragját. Ezután visszatért a táborba, ahol nemcsak társai, de a svájciak elismerésében is részesült.

1946-ban Jan hazatért Zakopanéba, és folytatta a sportolást. 1947-ben és 1950-ben országos bajnoki címet, 1948-ban, 1953-ban és 1954-ben országos második helyet szerzett.

1995-ben Zakopanéban hunyt el.

Stanisław 1920. február 14-én született Zakopanéban. Öccséhez, Janhoz hasonlóan ő is élénken érdeklődött a téli sportok után.

A lengyel vereség után Stanisław a Lengyel Földalatti Állam struktúrájában tátrai futárszolgálatot vállalt. A Gestapo kétszer is letartóztatta, de mindkét alkalommal sikerült megszöknie. Ezek közül az egyik alkalommal a mozgó vonat ablakából ugrott ki, miközben a Gestapo éppen Krakkóba kísérte. Tanúja volt Helena Marusarzówna elfogásának. Ekkor a folyóba ugorva sikerült elmenekülnie. Anyja és testvére letartóztatása után Stanisław Budapesten át Szíriába ment, ahol csatlakozott az Önálló Kárpáti Lövészdandárhoz. Az egység soraiban részt vett a tobruki és a Monte Cassino-i harcokban, ez utóbbi alatt súlyosan megsebesült.

A háború végeztével hazatért Zakopanéba. 1992. július 2-án itt érte a halál.

Rudolf Samardak 1908. április 18-án született a szlovákiai Fehérpatakon. Apja szlovák volt, édesanyja pedig szczawnicai gurál. Általános iskolás korában családjával Lengyelországba, Zakopanéba költöztek.

Rudolf Samardak
Forrás: Bożena Solańska archívuma

1939 júniusában belépett a titkosszolgálat diverziós egységébe, októberben pedig a Fehér Sas Szervezetbe, ahol az eskütétel után futárszolgálatra osztották be. Kivételesen energikus ember volt, 1939 és 1944 között számos alkalommal megjárta a Zakopane-Budapest útvonalat. 1940 júniusában a Gubałówkán a Gestapo letartóztatta, de szerencsésen megszökött. A németek körözést adtak ki ellene, a nyomravezetőnek magas jutalmat ígérve. Egyik Magyarországra vezető útja során meglőtték, de sikerült elmenekülnie a szlovák határőrség elől és barátainál húzta meg magát, majd a liptószentmiklósi kórházba került. Itt a körözés alapján letartóztatták és átadták a Gestapónak, akik a zakopanei „Palace”-ba hurcolták. Kegyetlen vallatásnak vetették alá, de nem adta ki társait. A szigorú őrizet ellenére 1941 februárjában sikeresen megszökött. A Gestapo bosszúból letartóztatta a feleségét, lánytestvérét és sógorát. Ez utóbbit a „Palace”-ból való szökési kísérlete során megölték, a többieket pedig embertelen vallatást követően koncentrációs táborba zárták. Miután dekonspirálódott, Rudolf csatlakozott a szovjet partizánok V. Macnyev százados (álnevén „Patyomkin”) vezette csoportjához és részt vett a szlovák felkelésben. A felkelés leverése után Podhaléban folytatta működését egy lengyel-szovjet partizánegység parancsnokaként.

A háború vége után Szlovákiában egy fűrészmalomban dolgozott. Itt felismerte őt a csehszlovák állambiztonság két ügynöke, akik korábban a Gestapóval együttműködő szlovák csendőrök voltak. Letartóztatták, megkínozták és 1950. június 8-án Eperjesen meggyilkolták. Maradványait máig nem sikerült megtalálni.

9. Bajban ismerszik meg az igazi barát

1939-ben Hitlernek adott válaszában Teleki Pál, a Magyar Királyság miniszterelnöke kijelentette: „Semmi körülmények között nem engedhetjük meg német csapatoknak egy magyarországi vasútvonalon átszállítását és átvonulását Lengyelországba. Magyarország részéről a nemzeti becsület ügye, hogy Lengyelország ellen semminemű katonai akcióban nem vehet részt.”

Nem ez volt az első alkalom, hogy Teleki Pál kimutatta barátságát és segítő kezet nyújtott Lengyelországnak. 1939 őszén a magyar-lengyel határt kb. 60 ezer lengyel lépte át, akik számára a magyarok biztosították a támogatást és a normális élethez szükséges feltételeket. A Teleki-kormány szívélyes hozzáállásának köszönhetően felállt a Lengyel Menekülteket Védelmező Polgári Bizottság, amit a magyar kormány az emigrációban lévő lengyel kormány képviseletének ismert el. Lengyel iskolák, kulturális és társadalmi szervezetek jöttek létre. A vereség után ide érkező katonai menekülteket internálták és magyar vezetés alatt álló táborokban helyezték el. A lengyel katonák nagyfokú szabadságot élveztek: rendszeres zsoldot kaptak, rendszeresen kijárhattak a táborokból és munkát vállalhattak a környező településeken. A magyar vezetés ilyetén hozzáállása megkönnyítette a konspirációs működés folytatását is. Nagyon fontos szerepet játszott a II. világháború során a budapesti Lengyel Intézet is, amit a magyar kormány a német nyomás ellenére az ide érkező lengyelekhez hasonlóan igyekezett megvédeni. A magyarok segítségének hála a lengyelek továbbindulhattak Franciaországba, hogy az ott alakuló lengyel egységekhez csatlakozzanak. Érdemes megemlíteni, hogy a magyar állam tisztában volt a lengyel szervezetek és kirendeltségek konspirációs működésével, és azt minden eszközzel támogatta.

Teleki Pál
Forrás: Fortepan, adományozó: Vass Károly

Öt évvel később a varsói felkelés kitöréskor (amiben egyébiránt több tátrai futár is részt vett) Lengyel Béla altábornagy, a II. Tartalékhadtest magyar parancsnoka, amikor értesült arról a tervről, hogy a hadtestet a felkelők ellen bevessék, tiltakozását fejezte ki és így tájékoztatta német feletteseit: „…a magyarok nincsenek Lengyelországgal hadiállapotban, és előfordulhat, hogy az egységeim megtagadják a parancs végrehajtását […]”

A futárútvonalak működésében szintén rendkívül értékes segítséget nyújtottak a szlovákok, akik saját autóikkal vitték el a magyar határig, ahonnan a futárok gyalog tették meg az utat a legközelebbi vasútállomásig. A visszaúton a határon vették fel a futárokat és a Tátra lábaihoz vitték őket. Szlovákok otthonaiban voltak azok a pontok is, ahol a futárok éjszakázhattak, ehettek és pihenhettek. A Hlinka-gárdisták terrorja ellenére a szlovákok segítettek a lengyel futároknak, még ha ezzel kockáztatták is saját maguk és szeretteik életét.

from to
Scheduled Egyéb Hírek Kiállítás Program

Genesis 🗓

A "Genesis" az Exit Színház különleges előadása, amely az árnyékszínház eszközeivel ábrázolja a világteremtés bibliai szövegeken alapuló történetét.
04 10.2021 Program, Színház

A szülésznő című film a 27. Lengyel

Dokumentumfilm Stanisława Leszczyńskáról, az Auschwitzban 3000 újszülöttet világra segítő lengyel bábáról a 27. Lengyel Keresztény Kulturális Napok alkalmából.
05 10.2021 Film, Program

LEM100/kiállításmegnyitó 🗓

A Lengyel Intézet 2021. szeptember 30-án emlékezik meg a XX. század egyik legkimagaslóbb sci-fi szerzőjéről, a 100 éve született Stanisław Lem lengyel íróról. Könyvbemutató, filmvetítés és kiállításmegnyitó egy helyen, egy napon.
30 09.2021 Hírek, Kiállítás, Program