6.12.2021 Film, Hírek, Program Uránia Nemzeti Filmszínház - 1088 Budapest, Rákóczi út 21.

Nem hagytak nyomokat

Idén lesz 40 éve, hogy bevezették Lengyelországban a hadiállapotot. A budapesti Lengyel Intézet többek között a "Nem hagytak nyomokat" című lengyel filmdráma vetítésével emlékezik meg erről a tragikus eseményről. A film ugyan 1983-ban játszódik, de nagyon szuggesztív módon ábrázolja a kommunista rezsim kegyetlen módszereit (beleértve a gyilkosságot). Lengyelországban néhány hónapja felfüggesztették a kommunista kormányzat által 1981. december 13-án bevezetett hadiállapotot, a rendőrség azonban továbbra is figyelmen kívül hagyja az alapvető emberi jogokat és terrorizálja a társadalmat.

December első hetében Európa számos pontján megrendezik az Európai Moziéjszakát. Az európai filmkultúra sokszínűségét ünneplő  esemény budapesti helyszíne – ahogy 2019-ben is – az Uránia Nemzeti Filmszínház, ahol december 6-án egy kivételes alkotást láthatnak az érdeklődők, méghozzá jóval a magyarországi premier előtt. A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott, Nem hagytak nyomokat című lengyel filmdráma egy olyan fontos történelmi eseményt dolgoz fel művészi igényességgel, amelynek híre az egész régiót megrázta a nyolcvanas évek elején.  

A díjmentesen, regisztrációval látogatható vetítés díszvendége a film főszerepét alakító Tomasz Ziętek.

Figyelem! A filmvetítésre regisztrálni kizárólag az Uránia Nemzeti Filmszínház honlapján keresztül lehet, az alábbi linken keresztül:

http://urania-nf.hu/esemenyek/1998/2021/12/06/europai-m

Időpont: 2021. december 6. (hétfő), 19.00 óra

Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház (1088 Budapest, Rákóczi út 21.), díszterem

A filmről
Nem hagytak nyomokat (Żeby nie było śladów), lengyel filmdráma, 120 perc, 2021

Rendezte: Jan P. Matuszyński

Lengyelország, 1983. Az országban néhány hónapja felfüggesztették a kommunista kormányzat által korábban bevezetett hadiállapotot, de a rendőrség továbbra is figyelmen kívül hagyja a lakosság jogait. Május 12-én Grzegorz Przemyket, Barbara Sadowska ellenzéki költőnő fiát letartóztatja és megveri egy rendőrjárőr. Przemyk kétnapi gyötrelem után meghal. A halálos verés egyetlen szemtanúja Grzegorz egyik kollégája, Jurek Popiel (Tomasz Ziętek), aki elhatározza, hogy harcolni fog az igazságért és tanúskodni fog a rendőrség ellen. Kezdetben az államapparátus, így a Belügyminisztérium is lekicsinyli az ügyet. Ám amikor több mint 20 ezer ember kíséri Przemyk koporsóját Varsó utcáin, a hatóságok úgy döntenek, bármilyen eszközt bevetnek a tanú és az elhunyt anyja ellen, hogy megakadályozzák Jurek tanúskodását a bíróság előtt.

Tomasz Ziętek színész és zenész, 1989-ben született.  2014-ben debütált Robert Gliński Kövek a sáncra című filmjében, amely népszerűvé tette őt a lengyel nézők körében. Játszott többek között Marcin Wrona Démon és Jacek Lusiński Vakvilágban című rendezésében, a Małgorzata Szumowskának berlini Ezüst Medve-díjat hozó Test (Body/Cielo) című alkotásban és a britek háborús sorozatában, a Lángoló világban. Lengyel filmdíjra jelölték Piotr Domalewski Csendes éj (Silent Night/Cicha noc) és Jan Komasa Oscar-jelölt Corpus Christi című filmjében nyújtott alakításáért. Első játékfilmes főszerepét Dorota Kędzierzawska Speedway című filmjében alakította 2021-ben, majd olyan filmek következtek, mint a Netflixen futó A lengyel Hüakinkthos (rendezte Piotr Domalewski) és az Európai Moziéjszaka alkalmából most Magyarországon is látható Nem hagytak nyomokat, amely rendezőjének, Jan Matuszyńskinak lengyel filmdíjat és a cottbusi fesztivál rendezői díját hozta. Tomasz Ziętek színházi és filmes alakításai mellett a 2013-ban alakult The Fruitcakes együttes énekese, dalszerzője és gitárosa.

Az Európai Moziéjszaka az Európai Bizottság Kreatív Európa MEDIA alprogramja támogatásával valósul meg, társszervező a Kreatív Európa MEDIA és az Europa Cinemas. Az Uránia-beli esemény együttműködő partnere a budapesti Lengyel Intézet. A film magyarországi forgalmazója a Mozinet.

A program a hatályos járványügyi előírásokkal összhangban valósul meg.

A filmet eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.

A film megtekintése 16 éven aluliak számára nem ajánlott. 

Scheduled Film Hírek Program
Uránia Nemzeti Filmszínház - 1088 Budapest, Rákóczi út 21. Map