Részlet Sipos Tünde művészettörténész megnyitóbeszédéből:

„A most látott festményeket közel egy éve kezdte el kibontani előző szériájából. Aki ismeri a művész korábbi festményeit is, azok észrevehetik, hogy itt vannak a jól ismert kristályszerkezetek, a neon színek fényessége, a likviditás, a lebegés érzete is. Az éteri térben elhelyez elemek sűrítése és távolsága ritmust és dinamizmust ad a műveknek. Ezeket felhasználva, ám tovább gondolva ismét egy új alkotói út nyílt ki. De ez az út nem csak távolságokat, hanem mélységeket is feltár. Röntgenszerűen megfigyelhetjük a layereket, amik lehetővé teszik ennek a térbeli érzetnek a megtapasztalását. Ezúttal homogén, monokróm hátterek nyújtanak alapot a formák kibontakozó dinamikáinak. Színátmenetes fénysugarak, gesztus-mezők, fixen kirajzolt pontok, és közöttük hálózatot teremtő húrok tulajdonképpen mind-mind külön síkokból épülnek fel, hogy korrelációjuk teret képezzen. A vászon lapján megnyílnak a dimenziók, és kitárul a háromdimenziós látvány. Ehhez adódik még hozzá az irizáló, fémesen csillogó festék használata, ami segít kiemelni a képet az anyagszerűségből, és könnyed légiességgel ruházza fel azokat. A művek formai ritmusa és a festékminőségek játéka a felület változatosságát teszik lehetővé. Tomasz elmondása szerint szereti, ha egy képének több arca van. Jól érzékelhető, hogy ezt sikerült is megvalósítania.

A képek megfestése olyannyira épül a mozgékonyságra, és az ösztönös alakulás szabadságára, hogy végső nézetük már csak akkor alakul ki, amikor az alkotó letette az ecsetet. A négyzetes és tondó alakú vásznakat Tomasz a festés folyamata alatt, és utána is folyamatosan forgatja. Nem egy fix beállításban alkotja meg őket, ennek megfelelően előrajzokat sem készít, hanem hagyja, hogy elképzelései önmaguktól működni kezdjenek.”