„Wajda / Japán / vázlatok” kiállítás a Platán Galériában

A kiállítás címe három szó metszéspontjából épül fel. Ugyanez a hármasság szervezi a tárlat gondolatát is: Andrzej Wajda alakja, Japán személyes és művészi felfedezése, valamint a vázlat, mint látásmód, emlékezet és alkotói módszer. Az ünnepi tárlat az Oscar-életműdíjas lengyel film- és színházi rendező, Andrzej Wajda (1926–2016) születésének 100. évfordulója előtt tiszteleg. Wajda neve Magyarországon is ismerősen cseng, de életműve ma már nem minden látogató számára magától értetődő hivatkozási pont. Filmográfiáját – a Hamu és gyémánt, a Márványember, a Vasember, vagy a Katyń című filmekkel – önmagában is nagy kiállítás tárgyává lehetne tenni, ugyanúgy, mint színházi rendezői életművét is. Ez a kiállítás azonban nem elsősorban a filmrendező Wajdáról szól. Egy másik, kevésbé ismert alkotót mutat be: a képzőművészeti képzettségű rajzolót, az utazót, a japán kultúra közvetítőjét és azt az embert, aki életének több évtizedét egy rendkívül nemes ügy szolgálatába állította.
Wajda 1944-ben, tizennyolc évesen, Krakkóban találkozott először Japánnal a művészeten keresztül, amikor a város náci német megszállása alatt megnézte Feliks „Manggha” Jasieński gyűjteményének japán műveiből rendezett kiállítást. A japán fametszetek világa — Hokusai, Hiroshige, Utamaro és más mesterek képi gondolkodása — életre szóló nyomot hagyott a képzőművésznek indult, majd végleges helyét a rendezői székben megtaláló kreatív elmében. Japánba először csak 1970-ben jutott el. Később még hat alkalommal tért vissza, legtöbbször feleségével, Krystyna Zachwatowicz-Wajdával együtt. Útjai során Japán fokozatosan személyes hellyé vált számára: kertek, templomok, színházi élmények, városrészletek, barátságok és rajzban rögzített benyomások hálózatává. Wajda 1987-ben elnyerte az Inamori Foundation rangos Kyoto-díját, és a díjjal járó teljes összeget egy krakkói japán művészeti központ létrehozására ajánlotta fel. Ennek eredményeként 1994-ben megnyílt a Manggha Japán Művészeti és Technológiai Múzeum, amely állandó bemutatási lehetőséget biztosított Feliks „Manggha” Jasieński felbecsülhetetlen értékű japán művészeti gyűjteménye számára.
A tárlat fő hangsúlya Wajdát, mint rajzolót állítja középpontba. A japán utazások során készült munkák kis méretű, sokszor csíkos vagy kockás noteszlapokon, vázlatfüzetekben fennmaradt papíralapú rajzok. Technikájuk tudatosan szerény és hordozható: toll, ceruza, színes ceruza, filctoll, fekete kréta, esetenként akvarell vagy más, útközben is használható eszközök. Ezek a lapok nem reprezentatív, műtermi körülmények között készült alkotások, hanem mozgásban, helyszíni megfigyelés alapján létrejött vizuális feljegyzések. Méretük, hordozhatóságuk és töredékességük a rajzolás folyamatát hangsúlyozza: Wajda nem nagy kompozíciókat hoz létre, hanem képi gondolatokat rögzít.
A japán vázlatok értelmezésében különösen fontos, hogy ezek a rajzok többféle tekintetet egyesítenek. Egyrészt jelen van bennük Wajda, a rendező: a rajz, mint a képkivágás, a térszervezés, a színpadi és filmes gondolkodás eszköze működik. Ide kapcsolódnak azok a lapok, amelyek japán színházi formákat, előadáshelyzeteket, színpadi mozgásokat vagy a japán film- és színházi világgal kialakuló kapcsolatrendszert idézik meg. Másrészt jelen van Wajda, az utazó: a rajzok helyszíni benyomások, gyors emlékeztetők, a számára idegen, majd fokozatosan személyessé váló kultúra vizuális feljegyzései. Harmadrészt jelen van Wajda, a képzőművész: azokban a szöveg nélküli rajzokban, amelyek nem magyaráznak, hanem a látvány esztétikai sűrűségét, a vonal, az üres felület, az arány, a ritmus és a képkivágás kifejező erejét keresik.
A kiállítás Japán-képe ebből a hármas nézőpontból épül fel. Wajda rajzain Japán nem enciklopédikus vagy turisztikai teljességként jelenik meg, hanem részletek, motívumok és vizuális helyzetek sorozataként. A templomok, kertek, városi terek, színházi élmények, figurák és mindennapi jelenetek az alkotói figyelem szűrőjén keresztül válnak láthatóvá. A rajzokban gyakran felismerhetőek a japán fametszetekből ismert kompozíciós elvek: az aszimmetria, a részlet kiemelése, a merész képkivágás, a síkszerűség és a leegyszerűsített forma. A tárlat célja azonban nem az, hogy Wajda rajzait japán művek utánzataként értelmezze, hanem hogy bemutassa: ezek a lapok egy európai alkotó aktív, értelmező válaszai a japán vizuális kultúrára. (Dénes Mirjam kurátor)
Együttműködő partnerek:
Manggha Japán Művészeti és Technológiai Múzeum, Krakkó, MKiDN (Ministry of Culture and National Heritage of the Republic of Poland), WFDiF (Documentary and Feature Film Studio in Poland), Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum (National Film Institute Hungary – Film Archive), Dr. DÉNES Lukács, Kultindex Nonprofi t Kft., Japán Alapítvány (Japan Foundation), Hopp Ferenc Ázsiai Muvészeti Múzeum (Ferenc Hopp Museum of Asiatic Arts)
Megtekinthető 2026. december 31-ig
Andrássy út 32., 1061 Budapest